Halálos buszbaleset történt Horvátországban az A3-as autópályán
Súlyos kimenetelű közlekedési baleset történt Horvátországban november 8-án a reggeli órákban, amikor felborult egy nemzetközi járat az A3-as autópályán. A szerb rendszámú autóbusz Zágráb irányába haladt, amikor reggel 7 óra 25 perc körül, az Ivanic-Grad csomópontot elhagyva, a sztráda 61-es kilométerszelvényénél eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, átszakította a leállósáv melletti szalagkorlátot, és az oldalára borult az út menti füves területen. A jármű a szerb Nis-ekspres közlekedési társaság üzemeltetésében állt, és nem hivatalos információk szerint a fedélzetén harminchárom utas, valamint két sofőr utazott.
A horvát rendőrség megerősítette, hogy két ember a helyszínen életét vesztette. A horvát egészségügyi minisztérium tájékoztatása alapján a balesetben további harminchárom ember megsérült: hatan súlyos, huszonheten pedig könnyebb állapotban kerültek a főváros, Zágráb kórházaiba. A mentésben a mentőszolgálat és a tűzoltóság egységei vettek részt, a legsúlyosabb sérültek ellátásához pedig mentőhelikoptert is bevetettek.
A szemtanúk elmondása szerint több sérültet takarókba burkolva fektettek le a fűben az elszállításuk előtt. A tragédia körülményeit és a jármű lesodródásának pontos okait a horvát rendőrség vizsgálja.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔