2028-tól 2,5 százalék lesz az MNB új inflációs célja
Két évtized után módosul a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja: a jelenlegi 3 százalékos helyett 2028-tól a jegybank 2,5 százalékos áremelkedési célra törekszik. A változás indoka, hogy a magyar árszínvonal az elmúlt években jelentősen felzárkózott: a hazai árak már meghaladták az eurózóna átlagának 70 százalékát, a fogyasztási cikkek esetében pedig már több mint 80 százalékát teszik ki az euróövezeti átlagnak. A feltörekvő gazdaságok jellemzően a fejletteknél magasabb inflációs célt alkalmaznak, mert az árszínvonal felzárkózása részben inflációs többleten keresztül valósul meg – a jegybank szerint azonban a maradék konvergencia elsősorban a szolgáltatásokat érinti majd, és a kisebb árkülönbség miatt már lassabb ütemben, mérsékeltebb inflációs különbözettel is tartható. Az új cél közelebb áll az Európai Központi Bank 2 százalékos céljához és a kelet-közép-európai jegybankok gyakorlatához; a korábbi 3 százalék az EU legmagasabb inflációs célja volt. Bár fél százalékpontnyi eltérés kevésnek tűnhet, az inflációs cél a gazdaság nominális horgonyaként hat: orientálja a háztartások, a vállalatok és a kormányzat inflációs várakozásait, befolyásolja a béremeléseket, a hitelkamatokat és a befektetések megítélését. Az alacsonyabb cél várhatóan mérsékli az infláció jóléti költségeit, megőrzi a jövedelmek vásárlóerejét, olcsóbb finanszírozást eredményez és csökkenti az államadósság kamatterheit. A jegybank hangsúlyozza: ha a gazdasági szereplők várakozásai gyorsan igazodnak az új célhoz, az elérése nem igényel érdemben szigorúbb kamatpályát – a siker kulcsa végső soron az, hogy az új szint milyen ütemben válik a mindennapi árazási és bérezési döntések viszonyítási pontjává.