A Floridában lezuhant magánrepülő már a levegőben széteshetett
Vasárnap délután egy, a texasi Austinból a Bahamákra tartó magánrepülőgép csapódott a földbe a floridai Palm Beach-en, közvetlenül egy autóút, lakóházak és üzletek mellett. A hatóságok szerint a gép egyes részei már a levegőben leszakadhattak; a roncsok sportpályákon, üzleteknél és lakóházaknál is szétszóródtak. Kilencen meghaltak: a fedélzeten egy techvállalkozó utazott a családjával, mindenki életét vesztette.
Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület közölte, hogy a vizsgálat egyik fő szempontja az időjárási körülmények feltárása lesz. A roncsokhoz egyelőre nehezen férnek hozzá, mert a gép hatalmas krátert ütött az úttesten, és az részben megtelt vízzel a heves viharok miatt. A hatóságok azt is próbálják kideríteni, volt-e a fedélzeten hangrögzítő.
A légiforgalmi irányítás hangfelvételein a pilótafülkéből valaki mérsékelt turbulenciáról számolt be, és azt mondta, a személyzet kezeli a jegesedést. Ezután arról beszéltek, hogy a gép csapadékba kerül, ezért emelkedniük kell. Néhány pillanattal később ugyanaz a hang közölte, hogy a gép percenként 10 ezer láb, azaz 3048 méter sebességgel süllyed. Vészhelyzetet jelentettek, majd hallható, amint valaki azt kiáltja: túllépték a megengedett sebességet, percenként 20 ezer lábbal süllyednek, majd hozzáteszi, hogy be fognak csapódni a földbe.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔