Lemondott az SZTFH elnöke, Nagy László
Dr. Nagy László október 14-én benyújtotta lemondását a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöki tisztségéről. A szervezet létrehozásában 2021-től elnökhelyettesként vett részt, majd 2024. május 4-i hatállyal Magyarország köztársasági elnöke nevezte ki elnökké. Közleményében azt írta, hogy az elmúlt öt évben egy modern szemléletű, gyorsan reagáló hatóság kialakításán dolgozott.
Nagy László beszámolója szerint az SZTFH ez idő alatt több mint 80 ezer ellenőrzést és vizsgálatot végzett, négyezer engedélyt adott ki, több mint 4200 bírságot szabott ki, valamint 122 rendeletet alkotott. A hatóság által felügyelt piacok évente több mint 1000 milliárd forintnyi adó- és járulékbevételt generálnak. A dohánybolti ellenőrzések nyomán a fiatalkorúak jogellenes kiszolgálásának aránya 9 százalékra csökkent.
A közlemény kitér a geotermikus energia kutatására, amelynek területén 2023 óta 95 kutatási engedélyt adtak ki, továbbá a végrehajtói és felszámolói rendszer, valamint a kiberbiztonság felügyeletére. Utóbbi területen 2026-ban több mint 2000 vállalkozás vett részt az első auditciklusban, és közel 90 százalékuk sikeresen teljesített. Nagy szerint a 2025-ös beszámoló megküldése után kezdeményezett kapcsolatfelvételei nem vezettek érdemi eredményre. Lemondásában arra is hivatkozott, hogy a Kormány 1277/2026. (VIII. 31.) számú határozata előírta az SZTFH működésének átvilágítását és a kapcsolódó szabályozás felülvizsgálatát.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔