Széchenyitől Antallig – hűséges marad-e Magyar Péter a hagyományhoz?

A magyar eszmetörténet elmúlt kétszáz évének egyetlen tartósan sikeres tradíciója a nemzeti liberalizmus. Ez az irányzat a reformkorban bontakozott ki Széchenyi István modernizációs programjával és Kossuth Lajos mozgalmával, majd Deák Ferenc közjogi alapvetésén, Tisza Kálmán és Tisza István kormányzásán, Bethlen István politikáján és a Kisgazdapárt törekvésein át egészen Antall Józsefig, valamint a korai Fidesz-ciklusokig határozta meg a polgári fejlődést.

A nemzeti liberalizmus legfőbb sajátossága, hogy a nemzeti identitást, a nyugati orientációt, az alkotmányos intézményrendszert és a társadalmi-gazdasági szabadságot nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező célokként fogja fel. Bár a NER radikalizálódása elfedte ezt a tradíciót, a Tisza kormányra kerülésével újra olyan erő jelent meg, amely ezeket igyekszik összehangolni. Magyar Péter részben ösztönösen, részben tudatosan éleszti újjá ezt a tizenkilencedik századi eszmét.

A tisztán konzervatív kísérletek az 1846-os Konzervatív Párttól kezdve ritkán tudtak tartós kormányprogramot adni. Ugyanakkor az elemzés szerint Orbán kormányzása figyelmeztető példa arra, hogy erről a nemzeti liberális útról a gyakorlatban milyen könnyű letérni.