Erdélyi magyar színházak mutatják be előadásaikat a bukaresti BukFeszten
A Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak ötödik alkalommal viszik el kiemelkedő előadásaikat Bukarestbe a BukFesztre. A seregszemlét a Liszt Intézet bukaresti központja társszervezőként jegyzi, szakmai partnerként a Romániai Színházi Unió (UNITER) vesz részt. A fesztivál szeptember 28. és október 6. között tart, idén új helyszínnel bővül: az Odeon és a Bulandra mellett a Román Nemzeti Színházban is lesznek előadások. Az erdélyi magyar társulatok tizenhárom, románul feliratozott produkciót mutatnak be.
A repertoárban Eugene Ionesco, Csehov, Ferdinand von Schirach, William Shakespeare és Jon Fosse darabjai mellett magyar szerzők – Molnár Ferenc, Bódi Attila és Kész Orsolya – drámái, valamint Radu Afrim, Radu Popescu és Mihai Eminescu művei is szerepelnek. Vendég a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháza, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a nagyváradi Szigligeti Színház és Lilliput Társulata, a csíkszeredai Csíki Játékszín, a kézdivásárhelyi Udvartér Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és az M Studio, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Bessenyei Gedő István, a MASZÍN elnöke a Bukaresti Rádiónak azt mondta: a lényeg, hogy a túlnyomórészt román közönségnek megmutassák az erdélyi színjátszás javát, és hidat teremtsenek a román és a magyar színházi kultúra között. A fesztivál nem ad teljes képet, de „nagyon komoly ízelítőt” kínál; a tagszínházak saját közösségeik kulturális követei. A bemutatkozást az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Magyarország bukaresti nagykövetsége és a Communitas Alapítvány is támogatja.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔