Akár 50 millió forintos hitelt is kaphatnak a lakásvásárlók a Wekerle Plusz Programban
A tervezett Wekerle Plusz Program alapjaiban rendezheti át a hazai hitelpiacot mind a lakásvásárlók, mind a felújítók számára – derül ki a Netrisk elemzéséből. Az új és használt lakások megvásárlásához legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitel lesz elérhető, amelynél a feltételek legfeljebb 100 millió forintos vételárat és 1,5 millió forintos négyzetméterárat engedélyeznek. A maximális hitelösszeg igénylése ugyanakkor a leendő tulajdonosok egy részénél adóstárs bevonását teheti szükségessé.
A felújítási konstrukció 2027 februárjától indul: lakásokra és családi házakra legfeljebb 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitel lesz igényelhető 15 éves futamidővel, közel 105 ezer forintos havi törlesztőrészlettel. Az önerő mértéke csupán 5 százalék (maximum 500 ezer forint), amihez az ingatlan energetikai besorolásától függően 30–50 százalékos vissza nem térítendő állami támogatás is társulhat.
Besnyő Márton, a Netrisk regionális ügyvezetője a Magyar Nemzeti Bank adatait idézve kiemelte: az év első nyolc hónapjában kötött több mint 2 ezer milliárd forintnyi lakáshitel 79 százalékát használt, 12 százalékát új lakások vásárlására fordították, míg a felújítások aránya csupán 2 százalék volt. A kereslet élénkülését jelzi, hogy az Otthon Start kivezetésének bejelentése óta a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag kétszeresére-háromszorosára nőtt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔