Az Uránusz Ariel holdja alatt több mint 160 kilométer mély óceán lehetett

Az Icarus folyóiratban megjelent kutatás szerint az Uránusz Ariel holdja jégpáncélja alatt egykor hatalmas, több mint 100 mérföld, azaz mintegy 170 kilométer mély óceán lehetett. Összehasonlításként a Csendes-óceán átlagos mélysége körülbelül 2,5 mérföld, azaz 4 kilométer. Az Ariel az Uránusz holdjai közül a legfényesebb és a bolygóhoz a második legközelebbi; átmérője 720 mérföld (1159 kilométer), ezzel a rendszer negyedik legnagyobb holdja.

Felszíne szokatlanul összetett: ősi becsapódási kráterek mellett jóval fiatalabb területek is vannak, némelyik sima régió kriovulkanizmussal, vagyis jég, víz vagy más illékony anyag kitörésével keletkezhetett. Törések, gerincek és árokrendszerek (grabenek) borítják, némelyik szerkezet a Naprendszer szinte bármely más pontjánál nagyobb léptékű. Caleb Strom, az Észak-dakotai Egyetem friss diplomása, a tanulmány első szerzője és Alex Patthoff, a Planetary Science Institute kutatója ezért modellezte az árapály-feszültséget: a hold pályája során enyhén tojásdadra torzul, majd visszanyeri gömbölyűbb alakját.

A modell szerint az Ariel pályaexcentricitása egykor körülbelül 0,04 lehetett, nagyjából negyvenszerese a mainak, és mintegy négyszerese a Jupiter Europa holdjáénak. A látott törésekhez óceán kellett: vagy nagyon vékony jég egy hatalmas víztömeg felett, vagy nagyobb excentricitás egy kisebb óceánnal. Ugyanez a csapat tavaly hasonló eredményt közölt a Miranda holdról. Tom Nordheim, a Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumának munkatársa szerint az uráni rendszerben ikeróceán-világok is lehettek; eddig csak a déli féltekéket látták, a pontos időzítés és az óceán élettartama ismeretlen.