A holttestek hiánya vezetett a skót történelem hírhedt gyilkosságaihoz
A 19. század elején Edinburgh az európai orvosképzés fellegvára volt, ám a boncolások fontossá válása súlyos holttest-ellátási válságot teremtett, mivel a tudományos célú testadományozás ekkor még illegálisnak számított Skóciában. Robert Knox magániskolájának 1828-ban már évi négyszáznál is több testre volt szüksége, amit a sírokat fosztogató rablók sem tudtak kielégíteni, miközben a hozzátartozók vaskalitkákkal és őrséggel védték elhunyt szeretteiket.
A hiányból két helyi ír bevándorló, William Burke és William Hare kovácsolt gátlástalan üzletet. Miután 1828 elején Hare egy elhunyt bérlőjének teteméért több mint egyhavi munkabérnek megfelelő hét font tíz shillinget kaptak Knoxtól, a sírrablás helyett a gyilkolásra tértek át. Összesen 16 védtelen, nagyrészt szegény sorsú áldozatot csaltak a szállásra, akiket a mellkasukra nehezedve fojtottak meg, hogy a sérülésmentes holttesteket teljes áron vegye át az anatómiai iskola. A bűnözők végül 1828 novemberében buktak le, miután egy bérlő holttestet talált az ágya alatt.
A felelősségre vonáskor Hare vádalkut kötött a hatóságokkal, így szabadon távozhatott, míg bűntársát, Burke-öt 1829 januárjában nyilvánosan felakasztották. Különös iróniaként Burke testét az orvosi karon boncolták fel, és csontváza máig az egyetemen látható. Bár Knox bíróság elé nem került, hírneve megsemmisült, a város tekintélye visszaesett, a tragikus botrány pedig végül kikényszerítette az 1832-es brit anatómiai törvény megalkotását, amely legálissá tette a holttestek orvosi felhasználását.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔