Egyiptomi testépítőkön keresztül vizsgálja a férfiasságot a Big Boys Don’t Cry
A Big Boys Don’t Cry című filmben Muhammad Mustapha rendező egyiptomi testépítők világán keresztül próbálja megérteni, miért vonzza őt a természetellenesen nagy izomtömeg és a túlzó férfitest képe. A dokumentumfilmes és fikciós elemeket ötvöző alkotás mögött tízéves önvizsgálat áll: a rendező saját fascinációját követi végig, miközben azt vizsgálja, hogyan válik a férfiasság társadalmi és látványbeli konstrukcióvá.
A film munkásosztálybeli testépítőket mutat be, akik hatalmas, szteroidokkal is felpumpált testükkel próbálnak félelmet kelteni, és átmeneti hatalomhoz jutni egy olyan közegben, amelyben társadalmi helyzetük miatt kiszolgáltatottak. Többen kidobóként dolgoznak, a főszereplő Abdullah Al-Araby pedig korábban börtönben is volt. Amikor arról kérdezik őket, milyen filmszerepeket vállalnának, mindannyian gonoszokat vagy maffiafőnököket választanak, ami jól érzékelteti az általuk felépített fenyegető imázs szerepét.
A Big Boys Don’t Cry nem rejti el a rendező kettős viszonyát: egyszerre bűvöli el a testépítők deltoidjainak és tricepszének szinte karikatúraszerű tömege, és próbálja feltárni, mi rejlik e látvány mögött. A film fejezetei a performansz és a konstrukció fogalmai köré épülnek, bemutatva az aránytalan testek fenntartásának fájdalmát, többek között egy vérlebocsátással járó köpölyözés jelenetén keresztül. A végső kérdés az, hogy a keménység és az erő mögött mennyi marad a sebezhetőségből, illetve mennyire maga is előadás a férfiasság.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔