Befejeződött az Emily Párizsban utolsó részének forgatása, Lily Collins búcsúzott
Befejeződött a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, az Emily Párizsban utolsó epizódjának forgatása: Lily Collins, a címszereplő Emily Cooper megformálója megerősítette, hogy nemrég töltötte utolsó napját a forgatáson, és meghatódott, hosszú Instagram-posztban búcsúzott a karaktertől és a produkciótól.
„Nem találok szavakat – lehetetlen kifejezni, mit jelentett számomra ez az út” – írta Collins, hozzátéve, hogy Emily az évek során folyamatosan meglepte, inspirálta és kihívás elé állította. Külön köszönetet mondott Darren Starnak, a sorozat alkotójának, amiért megálmodta a „végtelenül optimista amerikai lányt Párizsban”, aki folyamatosan a komfortzónáján kívül találja magát, miközben tanul bízni önmagában. Köszönetet mondott továbbá a stábnak, az íróknak, a rendezőknek és a szereplőgárdának, amely „már család” lett számára, valamint a nézőknek, akik az elmúlt hét évben és hat évad során végig támogatták őket. „A búcsú teljesen szürreális és keserédes – de leginkább büszke vagyok, és halás, hogy én lehettem ő. Ez örökre megváltoztatott. Au revoir, Emily Cooper” – zárta a bejegyzést.
Az Emily Párizsban 2020-ben debütált a Netflixen, és a hatodik, egyben záró évadával december 24-én ér véget. A sorozatban Collins mellett olyan színészek szerepelnek, mint Philippine Leroy-Beaulieu, Ashley Park, Lucas Bravo, Samuel Arnold, Bruno Gouery, William Abadie, Lucien Laviscount, Minnie Driver és Paul Forman.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔