Abszurd teljesítményű elektromos gyorstöltőt mutatott be a Geely
A kínai Geely a villanyautók töltési idejét célzó versenyben a BYD 1500 kilowattos Flash Charging rendszerénél is nagyobbat lép: új, Smart Charging nevű megoldását egy másfél órás, elsősorban a kínai közönségnek szóló sajtótájékoztatón mutatta be. A rendszer attól „okos”, hogy mesterséges intelligenciát vonnak be: a modellek feladata a mindenkori csúcsteljesítmény leadása, amelyet a körülmények figyelembevételével dinamikusan is szabályozhat. Ha minden feltétel stimmel, a villámtöltő akár 2250 kilowattos csúcsra is képes. Az alkalmas akkumulátorokat 10-ről 70 százalékra 4 perc 30 másodperc alatt tölti fel, a 10–97 százalékos töltés pedig 8 perc 40 másodperc is lehet — picit jobb értékek, mint a BYD-féle 5 és 9 perc.
Mindez akkukímélő hőmérsékleten történik. Az MI-vezérelt hűtőrendszer átlagosan 55 Celsius-fok alatt tartja a telepeket, és semmiképpen sem engedi, hogy 65 fokig felkússzon a hőmérséklet. A töltők mikroimpulzusokkal tartanák életben az egységet; a megoldással a korábbiakhoz képest 20 százalékkal megnyújtották a telepek élettartamát. A Smart Charging egyelőre Kínában marad, ott viszont 2027 végéig százezer Geely-telepítésű töltő jelenhet meg, legalább a felük a fenti képességekkel. A BYD előrébb jár: Zágrábban már van 1500 kilowattos töltője, és a technológia elvileg idén Magyarországra is megérkezik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔