Egy hónapra letartóztatták az Akácfa utcai emberölés két gyanúsítottját
A Fővárosi Törvényszék egy hónapra elrendelte két gyanúsított letartóztatását az erzsébetvárosi emberölés ügyében. Az egyik férfival szemben emberölés bűntette, társával szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
Múlt szombatra virradó éjjel két férfi egy 36 éves férfit bántalmazott a VII. kerületi Akácfa utcában. A dulakodás során egyikük megszúrta a sértettet, aki a mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen meghalt. A rendőrség elfogta és őrizetbe vette a támadókat; korábban egy olyan gyanúsítottat is elfogtak, akiről kiderült, hogy nincs köze az ügyhöz, ezért elengedték.
A Fővárosi Főügyészség a gyanúsítottak személyi körülményeire, korábbi és folyamatban lévő eljárásaikra, valamint az elkövetés eszközének elrejtésére hivatkozva indítványozta a letartóztatást. A bíróság megalapozottnak látta a gyanút, és a legsúlyosabb kényszerintézkedést indokoltnak tartotta, mert a gyanúsítottak az elkövetés és az elfogás között elbújtak, elrejtették a dísztőrt és a viselt ruházatot, rendezetlen a személyi és lakhatási helyzetük, a bűncselekmény után további személyeket is bevontak a dísztőr és a ruha elrejtésébe, többszörösen büntetett előéletűek, és felmerült, hogy kábítószert fogyaszthattak. Az emberöléssel gyanúsított terhelt és védője tudomásul vette a döntést, ezért az rá nézve végleges; a másik terhelt és védője fellebbezett, így az ő ügyében másodfokon a Fővárosi Törvényszék dönt.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔