Katasztrofálisnak nevezte a mentők kiérkezési átlagidejét az egészségügyi miniszter
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Magyar Kórházszövetség 38. kongresszusán, Siófokon ismertette a tárca terveit: jövő évtől kezdődően minden esztendőben legalább 500 milliárd forinttal emelnék az egészségügyi költségvetést. A bejelentés indoklásaként azt hozta fel, hogy míg az uniós tagállamok átlagosan a GDP-jük 11 százalékát fordítják egészségügyre, Magyarországon ez az arány mindössze 7,4 százalék, amit messze az elfogadható szint alattinak nevezett.
A többletforrást a miniszter három nagy területre fordítaná. A szakdolgozók megtartását béremeléssel és jobb munkafeltételekkel segítenék: a tervezett béremelés több mint 123 ezer embert érint, ám egyszerű béremelés helyett vonzó és kiszámítható életpályamodelleket kívánnak kialakítani. Emellett rendeznék az alapfinanszírozást, valamint diagnosztikai, mentési, alapellátási, digitális és technológiai fejlesztéseket finanszíroznának. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő átalakításának alapjait még idén leraknák, és szerepét jelentősen megnövelnék.
A miniszter katasztrofálisnak minősítette a mentőszolgálat átlagos, jelenleg 26–27 perces kiérkezési idejét; a most kinevezett új országos mentőigazgató egyik feladata ennek csökkentése lesz, akár másodpercről másodpercre. A kiérkezési adatokat idén augusztustól nyilvánosan is lehet követni. Az alapellátás legsúlyosabb problémáiként a háziorvosok magas átlagéletkorát és a betöltetlen praxisokat jelölte meg, rámutatva, hogy az alapfinanszírozás reálértéke az elmúlt 15 évben egyharmaddal csökkent. A modernizálás részeként 2027 elejétől portugál mintára 164 integrált területi egészségügyi és szociális centrumot alapítanának, nem új rendszert építve, hanem a jelenlegit fejlesztve.
Hegedűs Zsolt a transzparenciát nevezte ciklusa vezérfonalának. Egyik miniszteri biztosa, Nemes Balázs feladata egy kormánytól független Egészségügyi Minőségellenőrzési Hatóság felállítása lesz, amely a kórházakat felügyelné, minősítené és szükség esetén szankcionálná, a parlament felé számolna be, jelentéseit pedig nyilvánosságra hozná. Ősztől angol mintára vezetik be az őszinte tájékoztatási kötelezettséget: ha nem várt esemény vagy hiba történik, a kórháznak 24 órán belül jelentenie kell, bocsánatot kell kérni, majd okfeltárás és korrekció következik, az eseményeket a miniszterium publikálná. Emellett beindítják a betegelégedettség mérését, a várólisták csökkentését bizonyos műtéteknél stratégiai célnak nevezte, és jó hírként említette, hogy várhatóan a következő héten visszaállítják az orvosi kamara korábban beszüntetett autonómiáját. Összességében úgy fogalmazott: az egészségügy „most vagy soha” helyzetbe került, paradigmaváltásra van szükség.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔