Repülőtereket és olajlétesítményeket támadtak a jemeni húszi lázadók Szaúd-Arábiában
A jemeni húszi lázadók vasárnap késő este ismét csapást mértek a rijádi Háled király nemzetközi repülőtérre, ami egy pakisztáni állampolgár halálát okozta és 11 ember sebesülésével járt. A helyszínt már szombaton is támadták, akkor 12 ember vesztette életét és több mint háromszázan megsebesültek. A szaúdi hatóságok szerint a dammámi Fahd Király repülőtéren is anyagi kár keletkezett egy újabb becsapódás nyomán. A felelősséget vállaló Irán-barát milícia bejelentette, hogy az ország szinte összes repülőterét és légterét legitim célpontnak tekinti, kivételt csupán a szent városok, Mekka és Medina képeznek.
A húszik közlése szerint 24 óra alatt négy támadást hajtottak végre ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal. A repülőtereken kívül egy földgázüzemet és az állami tulajdonú Aramco vállalat egyik olajfinomítóját is célba vették. A felkelők szerint a művelet válasz volt arra, hogy Szaúd-Arábia több mint 120 légitámadást hajtott végre a lázadók jemeni állásai, köztük a főváros, Szanaa ellen. A dpa hírügynökség ugyanakkor jelezte, hogy a húszik állításai független forrásból egyelőre nem nyertek megerősítést.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔