Ebola és lázadó erőszak szorításában maradt a kongói járvány új gócpontja
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén hat hónappal a járvány kezdete után sem sikerült megfékezni az ebolát. A májusban észlelt fertőzések eleinte néhány, egy tartományban található településre koncentrálódtak, később azonban a járvány nyolc tartományra terjedt át, és számos, egymástól távol eső gócponttá szakadt. A fertőzések egy hatalmas, Nagy-Britannia nagyságú, esőerdőkkel borított területen bukkannak fel, ezért az egészségügyi dolgozóknak nem egyetlen nagy járványgóccal, hanem sok, nehezen elérhető tűzfészekkel kell megküzdeniük.
A Biakato nevű, esőerdő mélyén fekvő kisváros különösen súlyos helyzetbe került. Egy időben az ország új eseteinek akár egynegyede innen származott, miközben a helyiek szinte magukra maradtak. Gyógyszerből, infúzióból és alapvető védőfelszerelésből is veszélyesen kevés állt rendelkezésre, így az ebolás betegek háromnegyede meghalt. A kórház kapujánál egy fészerben egymás fölé rakott ideiglenes állványokon tárolták a holttesteket, a megtelt temető miatt pedig az új sírokat pálmafák közé, az út mellé szorították be.
A járvány terjedését a fegyveres konfliktus is akadályozza. A védekezési kampányt új fenyegetésként az Iszlám Államhoz kötődő erőszak nehezíti, miközben az egészségügyi csapatoknak olyan térségekbe kellene eljutniuk, ahol a biztonság sem garantált. Jean-Jacques Muyembe, aki 1976-ban részt vett az Ebola felfedezésében, és jelenleg a kongói Országos Biomedikai Kutatóintézetet vezeti, úgy látja, ugyanazok a hibák ismétlődnek, mintha a védekezést elölről kellene kezdeni.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔