Újjáéledhet a középkori beginák független vallásos életformája
A beginák a középkorban olyan vallásos, önmegtartóztató nők voltak, akik házasság nélkül, közösségekben éltek, de nem tettek szerzetesi fogadalmat. A szerzetes nővérekkel szemben nem fogadtak szegénységet: megtarthatták saját vagyonukat, abból fedezhették mindennapi életüket, és szükség esetén visszatérhettek a világi életbe. A tisztaságot és az általuk választott nagyasszonynak, hollandul jufvrouwnak tett engedelmességet vállalták. A közösségekhez szabad jogállású nők csatlakozhattak, leggyakrabban kézműves vagy kereskedő családokból.
A leuveni beginaudvar 1232 körül alakult a Dijle folyó partján. A mintegy három hektáros, csaknem száz házból és körülbelül háromszáz lakásból álló együttes 1998 óta UNESCO-világörökség. A beginák kezdetben gyapjúmosással, posztófehérítéssel és szövéssel foglalkoztak, később tanítottak és betegeket ápoltak. Munkájuk Leuven gazdaságára is hatott: a város posztóiparának fellendüléséhez is hozzájárult, egy időben pedig 2400 szövőszék működött ott. A leuveni posztót Magyarországon is ismerték.
Magyarországon a beginamozgalom első említése Árpád-házi Szent Margit 1276-os szentté avatási jegyzőkönyvében található, amelyben három esztergomi begina tanúskodott. Közéjük tartozott Misa, illetve Méza, egy flamand szövőmester lánya és valószínűleg aranyfonásból élő özvegyasszony. A forrás szerint negyven éve élt beginaként Esztergomban. A magyarországi beginák azonban nem feltétlenül külön beginaudvarokban laktak: Méza és társai például egy házban éltek, ami eltért a németalföldi közösségek jellegzetes, zárt udvaros formájától.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔