Posztumusz verseskötet jelenik meg Nádas Péternek
Nádas Péter első verseskötete posztumusz jelenik meg Középre zárva címmel, az Okapi Press gondozásában. A prózájáról ismert író augusztus végén hunyt el; korábban publikált verseket folyóiratokban, önálló kötete azonban életében nem készült. Simon Márton költő, a kiadó alapító-tulajdonosa Facebookon minden idők első és utolsó Nádas Péter-versesköteteként konferálta fel a könyvet. Egy évvel ezelőtt még a friss első kötetes költő köszöntésének szemtelen fordulatait tervezte; ezek helyett csönd van, de „páratlanul szép, fontos” kötet érkezik, tele új és régi, vérbeli Nádas-szövegekkel. Tavaly október végén, a szerző születésnapja utáni levélváltásban vetette fel, hogy az ide vágó szövegekből verseskötetet adnának ki – nem sokkal azután, hogy Nádas otthagyta a Jelenkort, amelyhez évtizedeken át legendásan ragaszkodott. Egy zsebkiadó ajánlata egy nyolcvanas éveiben járó, világhírű szerzőnek joggal tűnhetett szemtelenségnek, Simon mégis komolyan gondolta; meglepetésére azonnal igent kapott. Nádas nyár elején kezdett az összeállításnak, a kéziratot július 2-án kapta meg a kiadóvezető. A szerző kérésére Orosz Anett szerkeszti a kötetet. Az őszi megjelenésben maradtak, a borítótervet az író már nem láthatta. A költemények – ahogy ő nevezte őket – fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról szólnak. A bemutató október 10-én lesz a Kastner Kommunityben, a kiadó második születésnapján.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔