Nagy dobásra készül a Revolut, két tőzsdére is bevezethetik a részvényeit
Nik Storonsky, a Revolut alapító-vezérigazgatója a francia Les Echosnak megerősítette, hogy a fintechcég a londoni tőzsde mellett a New York-i Nasdaqra is bevezetheti részvényeit, bár alapvetően az amerikai tőkepiacot részesítenék előnyben a szélesebb befektetői kör miatt. Storonsky szerint egy erős amerikai márka és ügyfélbázis a tőzsdei bevezetéskor saját vásárlóin keresztül is növelhetné a keresletet, ami az értékeltséget is támogatná. A 2015-ben alapított, ma már mintegy 80 millió ügyfelet kiszolgáló Revolut az elmúlt évtized egyik leggyorsabban növekvő európai fintechje, amely egyre inkább hagyományos banki szolgáltatásokkal bővíti eredetileg devizaváltásra és fizetésre épülő kínálatát. A tőzsdére lépés előkészítése évek óta zajlik: egy 2025 novemberében lezárt másodlagos részvényértékesítés 75 milliárd dollárra értékelte a céget, majd idén júliusban már 115 milliárd dolláros értékeltség mellett kínáltak részvényeket – papíron ezzel megelőzve olyan nagy európai bankokat is, mint a Barclays vagy a Société Générale. Áprilisban felmerült, hogy az IPO során akár 200 milliárd dolláros értékeltséget is megcélozhatnak, a tényleges tőzsdére lépés azonban a Reuters szerint még legalább egy évet várat magára, és a piaci körülményektől is függ. Az amerikai fókuszt erősíti, hogy a Revolut márciusban bankengedélyért folyamodott az Egyesült Államokban, szeptember elején pedig megkapta a feltételes szövetségi banki licencet, így a tervek szerint 2027-ben indulhat el saját amerikai bankja, közvetlen hitelezési és banki szolgáltatásokkal.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔