XIV. Leó pápa a norciai újjáépítés folytatására buzdított
XIV. Leó pápa október 31-én a vatikáni Kelemen teremben fogadta annak a 350 fős küldöttségnek a tagjait, amely a 2016-os földrengéssorozatban súlyosan érintett közép-olaszországi Norcia térségéből érkezett. Tíz évvel a katasztrófa után a pápa arról beszélt, hogy a pusztítás nemcsak épületeket döntött romba, hanem egész közösségekben hagyott mély sebeket. A földrengésben összedőlt Szent Benedek román kori bazilikája is, amely Norcia történelmi és lelki örökségének egyik legfontosabb jelképe.
Beszédében Leó pápa az újjáépítést közös felelősségként mutatta be. A nehemiási összefogás példájára hivatkozva hangsúlyozta, hogy az új város és az új otthon megteremtéséhez az egész közösség munkájára szükség van. Szerinte azonban nem elég csupán a romokat eltakarítani: olyan prófétai látásmódra is szükség van, amely a jelenlegi nehézségek mögött felismeri a lehetséges és a közjó szempontjából szükséges jövőt.
A pápa a térség szentjeinek, köztük Casciai Szent Rita, Tolentinói Szent Miklós, Norciai Szent Benedek és Assisi Szent Ferenc példáját is felidézte. Arra buzdította a vezetőket és a lakosságot, hogy a fizikai újjáépítés gyorsan, biztonságosan és átláthatóan folytatódjon, ugyanakkor hosszú távú terv is vezesse a munkát. Szerinte először azt kell helyreállítani, ami értelmet és alapot ad a közösségnek: Istent, az emberek összetartozását és a közjót.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔