Hospice nővér árulta el, miért halnak meg sokan egyedül
A haldokló szeretteik mellett virrasztó családtagok számára gyakran feldolgozhatatlan megrázkódtatást és mardosó bűntudatot jelent, ha a hozzátartozójuk éppen akkor huny el, amikor ők egy rövid kávészünetre vagy pihenésre kilépnek a kórteremből. Sokan kétségek között őrlődnek, hogy vajon a beteg félt-e a magánytól, és miért éppen abban a rövid pillanatban távozott, amikor senki sem fogta a kezét. Julie McFadden hospice ápolónő, aki közösségi oldalain rendszeresen és nyíltan beszél az életvégi folyamatokról, arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a jelenség teljesen természetes, és rendkívül gyakran fordul elő.
McFadden szerint a magányos eltávozás a legtöbb esetben a haldokló tudatos döntése. A betegek többsége méltóságteljes és büszke személyiség, aki meg akarja kímélni a családját a halál pillanatának fájdalmas látványától, és nem szeretné, hogy a legkiszolgáltatottabb állapotában emlékezzenek rá. Emellett a szervezetnek az élet végéhez közeledve egyre kevesebb ingerre van szüksége: a békés elengedéshez gyakran a teljes csend, az érintések hiánya és a zavartalan nyugalom biztosítja a legmegfelelőbb környezetet. Az ápolónő éppen ezért igyekszik megnyugtatni a hozzátartozókat, hogy a szerettük utolsó perceiben tapasztalt egyedüllét nem a támogatás hiányát jelzi, hanem a beteg saját belső igényét tükrözi.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔