Ingyenes koncertet ad a Csík zenekar és Bereczki Zoltán Sárbogárdon
Ingyenes adventi koncertsorozattal és ünnepi programokkal várják a látogatókat Sárbogárdon az év utolsó heteiben. Az ünnepváró rendezvénysorozat november 29-én veszi kezdetét, és mind a négy adventi vasárnapon tartalmas kikapcsolódást kínál: a Hősök terén 16 órakor kezdődő közös gyertyagyújtásokat 17 órától ingyenes koncertek követik a helyi Művelődési Ház színháztermében.
A programok lebonyolításában a helyi egyházközségek is aktív szerepet vállalnak. Advent első vasárnapján, november 29-én a Sárbogárd-Sárszentmiklósi Evangélikus Egyházközséggel közös gyertyagyújtás után a népszerű Csík zenekar lép színpadra. December 6-án a Sárbogárdi Református Egyházközség közreműködését követően Buch Tibor és barátai adnak adventi műsort a közönségnek.
A harmadik vasárnapon, december 13-án a Sárszentmiklósi Református Egyházközség gyújtja meg az ünnepi gyertyát, majd a Komár László zenei örökségét ápoló, Bokányi Zsolt vezette székesfehérvári Fehér Hold zenekar ad koncertet. Az ünnepi heteket december 20-án, advent negyedik vasárnapján zárják: a Sárbogárd-Sárszentmiklósi Római Katolikus Egyházközség közreműködésével tartott ceremónia után Bereczki Zoltán akusztikus adventi előadása teszi teljessé a karácsonyi készülődést. A rendezvénysorozat minden eseménye díjmentesen látogatható.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔