Brandon Sanderson elkezdett dolgozni a Stormlight Archive hatodik kötetén
Brandon Sanderson megkezdte a The Stormlight Archive fantasy-sorozat hatodik kötetének előkészítését, de a tényleges kéziratírás még nem indult el. A november 3-i heti videós frissítésében elmondta, hogy jelenleg a történet vázlatán dolgozik. A tervek szerint 2027-ben nemcsak a hatodik, hanem az utána következő négy kötet szerkezetét is kidolgozza, a hatodik rész írását pedig 2028 januárjában kezdené el.
A szerző ütemterve szerint a sorozat második felének, vagyis a hatodik–tizedik könyvnek a megírása gyorsabban haladhat majd. Úgy számol, hogy az első két-három kötet 2031 körül jelenhet meg, ezt követően pedig két-három évente érkezhetnek az új részek. A hosszú távú terv azért is figyelemre méltó, mert Sanderson egyszerre több saját regényen és adaptáción dolgozik.
A következő év fő feladatának a Ghostbloods második és harmadik kötetét tekinti. Emellett az Apple-lel kötött megállapodás keretében készülő feldolgozások is haladnak. A The Stormlight Archive televíziós sorozatának elkészítését már megerősítették, Sanderson azonban jelenleg elsősorban az első Mistborn-trilógiából készülő filmen dolgozik, amelynek forgatókönyvét maga írja. A második változat november elején 35 százaléknál tartott, szemben az előző héten jelzett nagyjából 25 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy hét nap alatt újabb tíz százalékot haladt, miközben egy Shrek-jelmezes halloween-adást is tartott.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔