Az MTK nyerte a Vasas elleni NB I-es rangadót
A labdarúgó-NB I 10. fordulójának nyitómérkőzésén az MTK Budapest 1-0-s győzelmet aratott a Vasas felett az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A két nagy múltú fővárosi klub közel tíz év után találkozott ismét az élvonalban – a 2017 márciusában rendezett legutóbbi összecsapásukat szintén 1-0-ra nyerték a kék-fehérek Myke Ramos találatával. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, Kata Mihály révén már a 7. percben kapufát fejeltek, majd Komáromi György 15 méteres kísérletét követően a 27. percben meg is született a vezetés: Komáromi egy felpattanó labdát vágott be 19 méterről Engedi Márk kapujába.
A szünet után a vendégek vették át a kezdeményezést, ám a válogatott Tóth Milán és Koszta helyzetei is kimaradtak a sérült Demjén Patrikot helyettesítő Varga Bence kapuja előtt. A Vasast ráadásul a 67. percben érzékeny veszteség érte, miután Tóth bal térde egy rossz talajfogásnál megsérült, így le kellett cserélni. Bár a 74. percben Komáromi fejesét még a gólvonalról hárították az angyalföldiek, a hajrá feszültté vált: Kovács Patrik csúnya talpalásért azonnali piros lapot kapott a Kovácsrétivel szembeni szabálytalansága miatt. Az emberelőnybe kerülő Vasas azonban nem tudott egyenlíteni Hanyecz játékvezető sípszava mellett, így az MTK több mint egy hónap után győzött újra az élvonalban.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔