Kilencven év börtönt kapott a kiskorúakat titokban videózó tornászedző
Sean Gardnert három, gyermekpornográfiával kapcsolatos vádpontban találták bűnösnek az Egyesült Államokban, ezért összesen 90 év börtönbüntetést kapott. Kristi Johnson szövetségi bíró a kiszabható legsúlyosabb büntetést rótta ki a 39 éves férfira: mindhárom vádpontért 30 év szabadságvesztést szabtak ki, ami gyakorlatilag életfogytiglani elzárást jelent.
Gardner beismerte, hogy 2017 decembere és 2018 áprilisa között rejtett kamerát helyezett el a Mississippi állambeli Purvis egyik tornatermének mosdójában. A nyomozók szerint legalább tíz kiskorú tanítványáról készített felvételeket, amelyeken a lányok meztelenül vagy öltözködés közben láthatók. A videókat évekkel később találták meg a férfi számítógépein, amikor egy másik ügyben vizsgálták a tevékenységét.
A másik vizsgálatban az iowai Chow’s Gymnastics and Dance Institute korábbi tanítványai azt állították, hogy Gardner edzőként visszaélt a helyzetével és szexuálisan bántalmazta őket. A nyomozás során az is kiderült, hogy más edzők tudtak a visszaélésekre vonatkozó felvetésekről, mégsem jelentették azokat a központnak, bár ebben az ügyben még nem történt vádemelés. A videófelvételek miatt indult eljárás iratai szerint a sportág felügyeleti szervei már 2017-ben értesültek Gardner nem megfelelő magatartásáról, mégsem tettek lépéseket annak érdekében, hogy eltávolítsák a sportágból.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔