Bata Éva a Radnóti Patkányok Emberek előadásáról
Huszonöt év után tért vissza Gerhart Hauptmann Nobel-díjas Patkányok című drámája a Radnóti Színházba: a teátrum Patkányok Emberek címmel mutatta be Alföldi Róbert rendezésében, Bíró Bence dramaturg átdolgozásában. A változat a mai magyar társadalomra, a szociális kiszolgáltatottságra, a kapcsolatok válságára és a bizalom hiányára reflektál. A történet középpontjában Bata Éva Jónás Henriettje áll, aki évekkel korábban elveszítette kisbabáját, és anyává válni akar; a vágy olyan döntésekhez viszi, amelyek tragédiába torkollnak. A színésznő szerint a közönség eddig pontosan visszaigazolta az alkotók szándékát. Úgy látja, a darab magyar környezetbe került, az alaphelyzet mégis egyetemes: bárhol, bárkivel megtörténhet. A lényeg az emberi viszonyok, a feldolgozatlan traumák és az, hogy bizonyos sebek után mibe menekül az ember.
Henriett nem egyszerű hős vagy áldozat. Bata Éva első benyomása az volt, hogy ennek a nőnek igaza van, és ez a belső azonosulás felszabadította a próbákon. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elismert művész kislánya születése óta kerülte a gyermekelvesztés témáját; mégis a másfél hónapos próbafolyamat alatt a félelem szinte nem jelent meg. Alföldiről azt mondta, berúgja az ösztönei kapuját, és ritka szabadságot, biztonságot adott. Az asszisztens a munkát szénbányászathoz hasonlította: a társulat addig kalapálta az anyagot, amíg a mélyebb rétegek előkerültek.
A súlyos tragédiák mellett a humor létkérdés: oldja az idegrendszert, különben a néző „elporlad a székben”. A próbákon sokat nevettek, a kínon és magukon is. Bata Éva szerint a színház több a szórakoztatásnál, egy ilyen este után tisztulás történhet, könnyű válaszok nélkül; a mélyén mégis ott van, hogy menni kell tovább.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔