A parlament elfogadta az új gyermekvédelmi törvényt
Az Országgyűlés 139 igen és 51 nem szavazattal elfogadta a kormány által szeptemberben benyújtott gyermekvédelmi törvénymódosítást. A jogszabály célja többek között, hogy a kiskorúakat megóvja a pornográf, életkoruknak nem megfelelő vagy erőszakos szexuális tartalmaktól, valamint az olyan médiától és nyilvános kommunikációtól, amely testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésüket súlyosan károsíthatja. A módosítás a gyermekeket a szexuális erőszakot, manipulációt és kizsákmányolást propagáló tartalmakkal szemben is védené.
A törvény a bűnügyi nyilvántartásokhoz való hozzáférés szabályait is pontosítja. A gyermekvédelemhez szükséges adatmegismerés lehetősége megmarad, de előzetes hatósági kontrollhoz, illetve további adatvédelmi és technikai garanciákhoz kötik. A kórházban hagyott gyermekek ügyében a gyámhatóságnak nyolc napon belül intézkednie kell, ha a gyermek egészségi állapota már nem indokolja a kórházi tartózkodást, hogy feltárják a helyzet okait és meghatározzák a gyermek érdekét szolgáló további lépéseket.
A jogszabály elfogadásának uniós következményei is vannak. Az Európai Bizottság 2021-ben kötelezettségszegési eljárást indított a korábbi, melegellenesnek minősített törvény miatt, az Európai Unió Bírósága pedig idén áprilisban kimondta, hogy Magyarország megsértette uniós kötelezettségeit. Az ügy miatt 2022 vége óta mintegy 0,5–0,6 milliárd euró kohéziós támogatás marad blokkolva; ez nem része annak a 16,4 milliárd eurós keretnek, amelyről májusban született politikai megállapodás. A szavazáson a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői nemmel voksoltak, amit Magyar Péter miniszterelnök szégyennek nevezett.