Magyar Péter Brüsszelben: a Magyarországnak javasolt uniós összeg nem csökken, a befizetési kötelezettség nem nő
Magyar Péter Brüsszelben, az Európai Tanács csütörtökön kezdődő, kétnaposra tervezett ülése előtt tartott rövid sajtótájékoztatót. A miniszterelnök szerint a kormány az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal arról tárgyal, hogy mielőbb lezárható legyen a Fidesz-kormány alatt indított, napi egymillió eurós migrációs bírsággal járó eljárás. Az MTI tudósítása szerint úgy fogalmazott: Magyarország eddig nagyjából egymilliárd eurót veszített az Orbán-kormány miatt, mert nem hozott uniós jognak is megfelelő szabályozást, és ezzel együtt nem védte meg Európa külső határait és a magyar határt.
Üdvözölte a Magyarország ellen 2022-ben indított kondicionalitási eljárást lezáró uniós tanácsi határozatot: a dokumentum szerinte „4,2 milliárd eurót ér a magyar embereknek, a magyar vállalatoknak”. Kijelentette, hogy az Orbán-kormány alatti jogállamisági és korrupciós problémák miatt befagyasztott pénzek újabb része kerülhet az országhoz. A 2027 utáni hétéves uniós költségvetésről azt mondta, a Tanács soros elnökségének javaslatában a Magyarországnak ajánlott összeg nem csökken, a tagállami befizetési kötelezettség nem nő; a főösszeg csökkenhet, de nem a Magyarország számára kiemelten fontos területeken. A tárgyalásokon szerinte van esély arra, hogy a korábban elveszített összeggel megegyező vagy ahhoz közeli többletforráshoz jussanak, projektekkel vagy a támogatások növelésével.
A hétfőn elfogadott, kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló ukrán törvényt történelmi áttörésnek nevezte, amely új alapokra helyezheti az ukrán–magyar viszonyt. Brüsszelben rövid, négyszemközti megbeszélése lesz Volodimir Zelenszkijjel, idén ősszel Beregszászon újabb találkozó is szóba jöhet. Szakértői és alacsonyabb politikai szinten már megszületett a tízpontos megállapodás, amelyet a legmagasabb szinten is meg akar erősíteni; ez szerinte a románok és a lengyelek ukrajnai jogainak helyreállításához is hozzájárul. A bővítésről közölte: várhatóan lezárulnak a tárgyalások Montenegróval, és Észak-Macedónia, Albánia, Szerbia esetében is van előrelépés; Szerbia nincs közel a csatlakozáshoz, de a Szerbiában élő magyar kisebbség miatt ez kiemelt magyar érdek.