„A regényírógenerációm meghal” – nyolcvanhárom évesen is ír Rose Tremain

Rose Tremain 83 évesen sem hagyja abba az írást: megjelent a Daphne du Maurierről szóló új regénye. Azt írja, regényíró-nemzedéke fogyatkozik. A Granta 1983-as, húsz nevet tartalmazó „Best of Young British Novelists” listájáról hatan már nincsenek életben, köztük Martin Amis. Salman Rushdiet késelő támadás sebesítette meg, Julian Barnes vérrákkal él, és betegsége miatt bejelentette, hogy felhagy az írással.

Tremain szerint a komoly írók nem az olvasókon, az eladásokon vagy a díjakon rágódnak, hanem a munkán. 2019-ben hasnyálmirigyrák miatt ijesztő beavatkozáson esett át; az Addenbrooke’s kórházban a halált mérlegelve a történetmondás végét is gyászolta. Tizenkét évesen, bentlakásos iskolában írta első darabját; hetven éve ez tartja. David Hockney 88. éve felé ezt mondta: „Felébredek. És dolgozom” – ettől tudott Picassóval vetekedni a bőségben. Az élet utolsó harmadát nem tartja gyengébbnek: a The Gustav Sonata (2016), az Islands of Mercy (2020), a Lily (2021) és az Absolutely and Forever (2023) kedvező kritikát kapott. Amis és McEwan húszas éveikben már kész zseniként léptek színre, Rushdie ekkorra megjelentette Booker-szenzációját, a Midnight’s Childrent; Tremainnek csak két könyve volt, ezért a BBC rádiójához tért, és 1984-ben díjat nyert a Temporary Shelterért, amelyben a néhai Roy Kinnear (Rory apja) egy naiv angol turistát játszott francia kempingben. Az 1988-as áttörést hozó Restoration ebből a rádiójátékból merített.