Leó pápa Marek Forgáčot nevezte ki Kassa érsekévé
Leó pápa október 14-én elfogadta Bernard Bober lemondását a Kassai Főegyházmegye kormányzásáról, és utódjául Marek Forgáčot nevezte ki. A Kassán született új érsek 1974. január 21-én látta meg a napvilágot, filozófiai és teológiai tanulmányait a szepesváraljai szemináriumban végezte. Katonai szolgálata után, 1999. június 19-én szentelték pappá, majd a Kassai Főegyházmegyébe inkardinálták.
Papi szolgálatának első éveiben Tőketerebesen, Szinnán és Homonnán volt káplán. Később a kassai Egyetemi Pasztorális Központ ifjúsági lelkipásztori szolgálatát vezette. Rómában pszichológiai licenciátust szerzett, a Nagyszombati Egyetemen pedig szociálpszichológiából doktorált. 2007 és 2016 között a Kassai Teológiai Karon oktatóként, dékánhelyettesként és tanulmányi igazgatóként dolgozott, miközben az Egyetemi Pasztorális Központ igazgatói feladatait is ellátta.
Forgáčot 2016. június 11-én nevezték ki seleucianai címzetes püspökké és a főegyházmegye segédpüspökévé, püspökké pedig ugyanazon év szeptember 1-jén szentelték. A Szlovák Püspöki Konferenciában jelenleg a Gyermekvédelmi Bizottság, a Plébániai Kateketikai Bizottság és a Zenei Albizottság elnöki tisztségét tölti be.