Hetven év után is viták övezik az 1956-os forradalom értelmezését
A héten lesz a hetvenedik évfordulója az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének. Az Index Kibeszélőjében Katona Csaba történész szerint a mai napig tabuk és tisztázatlan részletek övezik az eseményeket, a legélesebb vita pedig az ideológiai besorolás körül zajlik. A legnépszerűtlenebb, mégis a legpontosabb válasz szerinte az, hogy 1956 egyszerre volt jobb- és baloldali. A változás reménye széles tömegeket mozgatott: a hatalom szorosan vett birtokosain kívül gyakorlatilag a teljes magyar társadalom egységbe tömörült. Ezt az összefogást nemzeti népfrontként írja le, amelyet nem közös jövőkép, hanem az elnyomó rendszer elutasítása tartott össze. Ha a forradalom győz, az eltérő célok – az emberarcú szocializmus, a többpárti demokrácia vagy a két világháború közötti világ visszatérése – miatt súlyos belső politikai harcok lettek volna elkerülhetetlenek.
Nagy Imre alakja továbbra is megoszt: egyesek szerint későn reagált és sodródott, mások a forradalom első számú mártírjának tartják. Katona Csaba szerint nem hallgatható el 1945-ös belügyminiszteri múltja és moszkovita kommunista gyökerei, 1953 és 1955 közötti miniszterelnökségének reformjai miatt azonban a társadalom a rendszer emberibb oldalát látta benne. Az első napokban tépelődött, a Parlament előtt „elvtársak” megszólítással kezdett beszéde ellenérzést szült. A döntő pillanatokban a nép mellé állt: meghirdette a többpártrendszert és a Varsói Szerződésből való kilépést, a szovjet beavatkozás utáni kiállásával és mártírhalálával a forradalom ikonikus kormányfőjévé vált.
A kutatás nem zárult le, mert 1956 nemzetközi kontextusban értelmezhető, az orosz és részben az amerikai levéltárak pedig még titkokat őriznek. 2006-ban, az 50. évfordulón a budapesti Orosz Kulturális Intézet segítségével olyan moszkvai iratokat állítottak ki a Magyar Országos Levéltárban, amelyeket magyar kutató korábban nem látott. Ezekből kirajzolódott, hogy Moszkva döntése összetettebb volt: Nyikita Hruscsovval az élen nem október 23-án határoztak a véres megtorlásról, napokig mérlegelték a politikai megoldást és a Nagy Imre-féle reformok kereteit. A fordulatot az hozta, amikor Kádár Jánosban és Münnich Ferencben olyan magyar szereplőket találtak, akik „legalizálták” a szovjet katonai beavatkozást, miközben háttéregyezségekkel megbizonyosodtak arról, hogy a Nyugat nem lép közbe katonailag. Katona szerint az amerikai beavatkozás a reálpolitika talaján naivitás volt, mert a két atomnagyhatalom között világháborúhoz vezetett volna; ezt sem Washington, sem a NATO nem vállalhatta. A leverés után menekülő mintegy 200 ezer magyart nagy szolidaritással fogadták; Bostonban az 1956-os emigráció 1986-ban a belvárosi Liberty Square-en emelt emlékművet a magyar szabadságharcnak. A történész hangsúlyozza: a történelem nem torzítható a mindenkori politikai kurzusok szerint.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔