Megszólalt a Madách Színház igazgatója a Szirtes Tamásnak kifizetett 123 millió forintról
Jelentős közéleti visszhangot és vitát váltott ki a hír, miszerint a Madách Színház 2025-ben összesen 123 millió forintot számolt el Szirtes Tamás részére. Az intézményt több mint két évtizede vezető igazgató a Kontrollnak adott interjújában reagált a kritikákra, és tételesen tisztázta, pontosan milyen tételekből tevődik össze a nyilvánosságban felkapott összeg.
A színházvezető hangsúlyozta, hogy a 123 millió forint nem kizárólag a fizetését jelenti. A juttatás jelentős részét a rendezői munkája után járó jogdíjak teszik ki, ami a nemzetközi és hazai színházi életben bevett gyakorlat az alkotók – rendezők, koreográfusok, tervezők és szerzők – esetében. Szirtes kiemelte, hogy a jogdíjak mögött évtizedes munka és kiemelkedő előadásszám áll: a Macskák több mint 1700 alkalommal került színpadra, Az Operaház fantomja átlépte az ezredik előadást, a Mary Poppins pedig több mint 500-szor volt látható.
Az igazgató arra is rámutatott, hogy a kifizetések nem titkosak, a színház évek óta nyilvánosságra hozza a vezetők javadalmazását. Meglátása szerint az ügy azért került újra napirendre, mert hamarosan lejár a megbízatása, és új pályázatot írtak ki a posztra. Szirtes Tamás a kulturális államtitkárság által előírt kötelező vezetői kompetenciamérésről is beszélt, amelyen már részt vett, és azt kifejezetten hasznosnak, indokoltnak nevezte.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔