Újraindul a Binance a történelem legnagyobb kriptorablása után
Fokozatosan újraindítja működését a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance, miután a történelem eddigi legnagyobb hackertámadásában mintegy 6,3 milliárd dollár (kb. 2065 milliárd forint) értékű betétet tulajdonítottak el a platformról. Richard Teng társ-vezérigazgató bejelentése szerint vasárnap reggel 15 kriptovaluta esetében már elérhetővé vált a kifizetés, a többi eszköz hozzáférését pedig a biztonsági átvizsgálásokat követően állítják helyre. Yi He társalapító megerősítette, hogy a cég a teljes pénzügyi veszteséget megtéríti, miközben a felhasználói befizetéseket közvetlenül nem érintette a lopás.
A támadók alig 20 perc alatt, tíz különböző blokkláncon keresztül dézsmálták meg a vagyont, a vizsgálatok szerint a cég egyik mérnökének feltört laptopján keresztül. A Binance és partnerei eddig mintegy 3 milliárd dollárnyi ellopott eszközt fagyasztottak be.
A TRM Labs és a Chainalysis elemzőcégek gyanúját – miszerint a módszerek korábbi phenjani akciókhoz hasonlítanak – az FBI is megerősítette: a nyomozóiroda szerint Észak-Korea áll a támadás mögött, amely korábban a Bybit 2025-ös feltöréséért is felelt. Az incidens hatására a bitcoin árfolyama több mint 3 százalékot esve 76 368 dolláros hathetes mélypontra zuhant.