Nagy robbanás Athén Plaka negyedében: öt embert eltűntként keresnek
Péntek reggel nagy erejű robbanás történt Athénban, az Akropolisz közelében, a turisták körében népszerű Plaka negyedben. A tűzoltók szerint a robbanás egy régi, kétszintes épületben következett be a történelmi városrészben, az Akropolisz-domb lábánál. Az épület összeomlott, a szomszédos házakban is károk keletkeztek. Az ABC News a helyi hatóságokra hivatkozva azt írta, hogy legalább ketten megsérültek, akiket a szomszédos épületből mentettek ki.
A tűzoltók két nőt hoztak ki a szomszédos házból; a rendőrség szerint mindkettőjüket kórházba szállították. A helyi média egy járókelő könnyebb sérüléséről is beszámolt. A rendőrség lezárta a környéket, a mentők keresőkutyákkal vizsgálták a romokat, van-e még valaki a törmelék alatt. Helyi sajtó szerint a robbanáskor akár öten is tartózkodhattak az épületben, ezt azonban nem erősítették meg. A tűzoltók közlése szerint a kutatás és a mentés órákkal később is tartott. A brit Daily Mail úgy tudja, a robbanás reggel fél nyolckor történt, és öt embert, köztük három amerikai turistát eltűntként keresnek; ez az értesülés szintén megerősítésre vár.
Giotisz Kantarcisz, az athéni Első Görög Evangéliumi Egyház lelkésze közölte: a károk miatt a vasárnapi istentiszteletet a szabadban tartják. Elmondása szerint bementek a templomba, szívszorító látvány fogadta őket, alulról a tetőig minden ablak betört. A helyszíni felvételeken törmelék borítja az utcát, a lezuhanó épületdarabok parkoló autókat rongáltak meg. A robbanás oka egyelőre nem ismert; a helyi média gázszivárgásra gyanakszik.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔