Az elnökválasztás nem kérdés. A tesztje az lesz.

Ma délután Baka András lesz Magyarország köztársasági elnöke, ez a szavazás előtt is biztos volt. A valódi kérdés nem az, ki nyer, hanem hogy a Tisza kétharmada mire használja a pillanatot, amit maga nevezett a NER jelképes végének.

Kedden 14 órától titkos szavazás zajlik az Országgyűlésben, de a titok itt formalitás. A Tisza kétharmados többsége garantálja, hogy Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke lesz a nyolcadik magyar köztársasági elnök a rendszerváltás óta. Eskü, beszéd, majd augusztus 19-től hivatalos mandátum. Ami igazán érdekes, az nem a délután, hanem az, hogy mi történik utána.

Baka András nem véletlen jelölt. Jogászi karrierje, a Legfelsőbb Bíróság éléről ismert szakmai súlya, a korábbi elnökökhöz képest szokatlanul magas életkora egy tudatos üzenetet hordoz: itt most nem egy pártkatona, hanem egy intézményi ember érkezik a Sándor-palotába. A 444 összefoglalója szerint ő a hatodik jogász és a hetedik férfi a poszton, első ciklusára nézve pedig a legidősebb eddig hivatalba lépő államfő. Ez a választás önmagában is állítás: a Tisza nem egy hűséges arcot akar mutatni, hanem egy tekintélyest.

És itt kezdődik a cui prodest kérdése. Kinek jó ez pontosan így? A Tisza kétharmadának mindenképpen jó: egy tekintélyes jogász elnöki posztra emelése erősíti azt a narratívát, hogy ami 2010 óta épült, most lezárul, és helyette valami hitelesebb jön. De az is igaz, hogy egy erős, önálló gondolkodású jogászból lehet olyan államfő is, aki nem feltétlenül fog mindent aláírni, amit a saját kormánya elé tesznek. A kétharmad ma azt a kockázatot is bevállalja, hogy a general jó hírű ember, akit felültet, egyszer majd pont vele szemben él a jogköreivel. Ez a valódi tét, nem a mai szavazás kimenete.

A 444 cikkének kiinduló állítása — hogy Baka megválasztásával jelképesen véget ér a NER — csak akkor több puszta gesztusnál, ha az elnöki intézmény tényleg önállóvá válik. Nem a Fidesz-korszakhoz képest, hanem a jelenlegi kormánnyal szemben is. Egy szimbolikus lezárás, amit nem követ intézményi függetlenség, nem korszakhatár, csak díszlet. Ha Baka András ugyanolyan simán aláír minden törvényt, ugyanúgy nem küld semmit az Alkotmánybírósághoz, ugyanúgy nem él a kegyelmi jogkörével kényes ügyekben, akkor a NER nem ért véget, csak gazdát váltott a szimbólum.

A legerősebb ellenérv erre az, hogy Baka András személye maga a garancia. Egy volt legfelsőbb bírósági elnök nem holmi udvari figura, hanem valaki, akinek a szakmai hitelessége a tétje. Ez igaz is — csak nem elég. A magyar elnöki intézmény 2010 óta pontosan ezt a tézist cáfolta meg többször. Schmitt Pál tekintélyes sportvezető volt, mégis plágiumügyben bukott. Novák Katalin komoly politikai karriert hozott a posztra, és egy kegyelmi botrányban távozott idő előtt. Sulyok Tamás jogászprofesszorként érkezett — pont úgy, mint most Baka —, és mégis lemondásra szólította fel Magyar Péter már a választási győzelem éjszakáján. 2010 óta egyetlen elnök, Áder János töltötte ki a mandátumát. A személy tekintélye tehát önmagában semmit nem garantált korábban sem: az intézmény ott bukott el, ahol a rendszerrel szemben kellett volna testet öltenie, és nem tette.

A kérdés ezért nem az, hogy Baka András alkalmas-e a posztra — nyilvánvalóan alkalmas. A kérdés az, hogy mi történik az első pillanatban, amikor a saját kormányával kerül szembe. Amikor egy törvényt kellene visszaküldenie, amikor egy kinevezést kellene megtagadnia, amikor egy kegyelmi ügyben nem azt kellene tennie, amit a kormánypárt elvár tőle. Az elnöki intézmény nem a beiktatási beszédben bizonyít, hanem az első vétóban, vagy pontosan annak hiányában.

Az is jellemző, hogy a mai napirenden az elnökválasztás mellett ott az Agrárkamara átalakítása, a költségvetési javaslat és a legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint lemondási ügye is. A hatalomgyakorlás rutinja megy tovább, függetlenül attól, ki ül a Sándor-palotában. Ez önmagában nem baj — ez a normál parlamenti működés —, de emlékeztet arra, hogy az elnökváltás nem állítja meg az órát. A kétharmad ma egyszerre zár le egy korszakot szimbolikusan, és nyit meg egy másikat a saját logikája szerint.

Az Áder-Schmitt-Novák-Sulyok sor tanulsága nem az, hogy minden elnök gyenge jellem volt. A tanulság az, hogy a magyar elnöki poszt intézményi súlya rendszerszinten alacsony, és ezt egyetlen tekintélyes személy önmagában nem tudja megemelni, ha a politikai erőviszonyok nem teszik lehetővé. A Tisza kétharmada most dönthetne úgy, hogy tényleges hatalmat enged az intézménynek — vagy dönthet úgy, mint elődei, hogy csak a szimbólumot akarja, a fogakat nem. Ma még nem tudjuk, melyiket választotta. Azt majd az első konfliktus fogja megmutatni, nem a mai szavazás.