Kétezer milliárd forint hiányzik az egészségügyből – mennyi ez neked, havonta?

A szám önmagában elvont: kétezer milliárd forint. De ha szétosztjuk kilencmillió-hatszázezer emberre, egy négyfős család szintjén már nagyon is kézzelfogható lesz.

Kétezer milliárd forint. Ennyi hiányzik – Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programigazgatója szerint – a magyar egészségügyből. A szám az InfoRádió Aréna című műsorában hangzott el, és önmagában olyan nagy, hogy voltaképp semmit nem mond. Próbáljuk meg lefordítani mindennapi nyelvre.

Magyarországon nagyjából 9,6 millió ember él. Ha a kétezer milliárdos hiányt egyenlően szétosztanánk a lakosság között – ez persze csak számolási segédlet, nem tényleges számla –, fejenként évi 208 ezer forint jönne ki, havi lebontásban körülbelül 17 ezer forint. Egy négyfős családra vetítve ez havi 69 ezer, éves szinten majdnem 830 ezer forint. Ennyivel maradunk el attól a szinttől, amit a szakértői becslések szerint egy működőképes rendszer igényelne. Ez a pénz nem tűnik el a semmibe: ehelyett a család fizeti ki zsebből, amikor magánrendelésre megy, mert a szakrendelésre fél évet várna, vagy amikor a gyógyszertárban a támogatás elmaradása miatt fizet rá a receptre.

A hiány mértéke nem légből kapott szám, hanem a nemzetközi összehasonlításból következik. Sinkó Eszter szerint Magyarország jelenleg a GDP mindössze 4,5–4,7 százalékát költi egészségügyre, miközben az uniós átlag 7 százalék fölött van – és még a nálunk szegényebbnek tartott Szlovákia is közel jár ehhez az arányhoz. Ha a magyar GDP idei, körülbelül 90 ezer milliárd forintos nagyságrendjét egyszerűen felszorozzuk az uniós hét százalékos átlaggal, durván 6300 milliárd forintot kapunk – ez saját, szemléltető számításunk, nem a szakértő szava –, szemben a jelenlegi 3500–4000 milliárdos közkiadással. A két szám közötti rés nagyságrendileg igazolja Sinkó becslését: tényleg több ezer milliárdos a lemaradás, nem néhány száz milliárdos kozmetikázásról van szó.

Ez azért fontos, mert a Tisza Párt egészségügyi terve – amely évi legalább 500 milliárd forinttal, majd azt követően évről évre további 500 milliárddal növelné a közkiadásokat – Sinkó Eszter szerint önmagában sem oldaná meg a rendszer problémáit. Az évi 500 milliárd forintos többlet a jelenlegi, gyógyszertámogatás nélküli mintegy 3000 milliárdos bázishoz mérve több mint 15 százalékos növekedést jelentene – ami nem kevés, de a becsült kétezer milliárdos hiányhoz képest töredék. Fejenként lefordítva: az 500 milliárd évi 52 ezer forintot jelentene lakosonként, egy négyfős családnak havi 17 ezer forint körüli összeget – ami jelentős javulás lenne a mai helyzethez képest, de messze nem tömi be a lyukat egy csapásra. Ha minden évben újabb 500 milliárd érkezne, és a hiány közben nem nőne tovább, körülbelül négy év alatt lehetne elérni azt a szintet, amit a szakértő szerint a rendszer igényelne. Ez azonban optimista forgatókönyv: az egészségügyi költségek jellemzően gyorsabban nőnek, mint az infláció, a lakosság öregszik, a technológia drágul – a hiány tehát valószínűleg menet közben is tágul.

És itt jön a lényeg, amit a pártpolitikai vita gyakran elfed: a szerkezeti hiány nem azért van, mert eddig senki nem ígért rá pénzt, hanem azért, mert a magyar egészségügy évtizedek óta a GDP-arányosan alacsonyabb szinten működik, mint a régiós versenytársai. Ez a hiány ugyanolyan nagy marad, akárki is ígéri a betömését – legyen szó a jelenlegi kormányzati költségvetésről vagy egy ellenzéki párt tervéről. A kétezer milliárdos szám nem egy adott politikai szereplő bűnlajstroma, hanem egy olyan strukturális deficit, amit bármelyik kormányzatnak kezelnie kellene, és amit egyetlen éves költségvetési tétel nem old meg egy csapásra.

Sinkó Eszter azt is hangsúlyozta, hogy szerinte van mozgástér a közkiadások növelésére – ezt érdemes komolyan venni, hiszen a GDP-arányos lemaradás tényszerű, és a szakma régóta jelzi. De a mozgástér nem ingyenes. Ha az egészségügyi kiadás a GDP 4,5-ről akár csak 6 százalékára nő, az évi több ezer milliárd forintos többletforrást jelent, amit vagy magasabb adókból, vagy más tárcák – oktatás, honvédelem, infrastruktúra – rovására, vagy hitelből lehet előteremteni. Ha valaki azt ígéri, hogy ez a pénz „egyszerűen előkerül”, azzal ugyanazt a hibát követi el, mint aki azt mondja, majd a piac megoldja: elhallgatja, hogy mindennek ára van, és azt valakinek meg kell fizetnie.

A számok emberi oldalát a várható élettartam mutatja a legjobban. Magyarországon a születéskor várható élettartam ma körülbelül 77 év – nőknél közel 80, férfiaknál mintegy 74 –, ami több mint négy évvel elmarad a nyugat-európai átlagtól. Ez azt jelenti, hogy egy ma született magyar gyerek statisztikailag négy évvel rövidebb életre számíthat, mint egy nyugat-európai kortársa – ennyit ér, emberi időben mérve, a rendszerszintű alulfinanszírozottság.

Van azonban egy adat, amit érdemes a legerősebb ellenérvként komolyan venni. Az egészségben eltöltött életévek száma Magyarországon 62–64 év, ami nagyjából megfelel az uniós átlagnak – vagyis a magyarok nem feltétlenül rosszabb egészségi állapotban élik le az életüket, csak rövidebb ideig. Igaz, ez az adat önbevalláson alapul, tehát torzíthatja a magyarok egészségtudatossága, vagy éppen az, hogy mást tekintünk „egészségesnek”. Ausztria példája is ezt árnyalja: ott az egészségben eltöltött életévek száma mindössze 60 év körüli, miközben a várható élettartamban egyértelműen megelőzik Magyarországot. Vagyis a pénz és az élettartam kapcsolata nem lineáris, és pusztán a forráshiány pótlása – reform, hatékonyságnövelés, prevenciós beruházás nélkül – nem garantálja automatikusan a hosszabb vagy egészségesebb életet.

Ez nem azt jelenti, hogy a pénz nem számít. Azt jelenti, hogy a kétezer milliárdos hiány betömése szükséges, de nem elégséges feltétel. A kérdés, amit minden ígérettel szemben fel kell tenni, nem az, hogy „mennyit ígérnek”, hanem az, hogy honnan jönne a pénz, mennyi idő alatt érne célba, és mi történne vele, amikor megérkezik a családi kasszához hasonló, valódi rendszerbe. Amíg erre nincs világos válasz, a havi 17 ezer vagy 69 ezer forintos számítás csak arra jó, hogy megmutassa: a probléma mérete túl nagy ahhoz, hogy egyetlen ígéret keretében férjen el.