A felelősség nem osztható kilenccel

Balog Zoltán azzal indokolta a bicskei gyermekotthon elítélt igazgatójának kitüntetését, hogy a javaslat egy kilenctagú döntéshozatali láncon ment keresztül. A konzervatív erkölcsi rend azonban nem ismeri a felelősség bürokratikus szétporlasztását: a vezetői pecsét személyes morális kötelezettség.

A konzervatív gondolkodás legősibb, legmélyebb tartóoszlopa a személyes felelősség elve. Nem az absztrakt struktúrák, nem a kollektív mechanizmusok és nem a hivatali procedúrák alkotják a társadalom erkölcsi gerincét, hanem a cselekvő ember, aki tetteiért és döntéseiért önmaga áll jót a közösség, a történelem és a Teremtő színe előtt. Edmund Burke klasszikus figyelmeztetése szerint a felelősségérzet a hatalom legbiztosabb féke; amint ez a fék meglazul, a tekintély puszta önkénnyé, az intézményes rend pedig lélektelen adminisztrációvá silányul.

Ezen örökérvényű mérce mentén kell szemügyre vennünk Balog Zoltán legújabb megszólalását, amelyben a bicskei gyermekotthon egykori, később pedofíliáért elítélt igazgatója, Vásárhelyi János állami kitüntetésének körülményeit igyekezett megvilágítani. A volt emberierőforrás-miniszter és református püspök azzal érvelt, hogy a döntés nem magányos elhatározás volt, hanem egy gondosan felépített, kilenc fős döntési folyamaton futott keresztül. A magyarázat logikája szerint a miniszteri aláírás csupán a végpontja volt egy olyan intézm

<truncated 2973 bytes>

egyértelmű, férfias és alázatos felelősségvállalást felmutatnia. A bűnbánat és a tisztesség kultúrája ott kezdődik, ahol a vezető kimondja: hibáztunk, és a végső felelősség az enyém, mert én bíztam meg a rendszerben, amely cserbenhagyta a védteleneket.

A keresztény teológiában, amelyet Balog Zoltán hivatásánál fogva a legbehatóbban ismer, a lelkiismereti elszámolás sohasem kollektív. Nincsen testületi megváltás, és nincsen bizottsági bűnbocsánat sem. Amikor a Szentírás a pásztor felelősségéről beszél, nem az aktaforgalmi szabályzatra hivatkozik, hanem a nyáj megőrzésének személyes kötelességére. A világi hatalomban sincs ez másként: a jobboldal mindenkori hitele azon múlik, hogy képes-e a saját mércéje szerint élni. Nem követelhetünk morális rendet a társadalomtól, ha a legfelsőbb szinteken a hivatali folyosók homályába utaljuk a számonkérhetőséget.

A konzervatív polgár nem tévedhetetlenséget vár el a vezetőitől, hiszen a tévedés az emberi természet esendő velejárója. Amit elvár, az a tartás, az egyenes gerinc és az elszámoltathatóság komolyan vétele. Amikor egy szörnyű következményekkel járó döntés után a miniszter a kilencek láncolatára mutat, akaratlanul is azt a benyomást kelti, hogy a hivatali hierarchia nem a jó kormányzást, hanem a felelősség elhárítását szolgálja. Ezzel nemcsak saját tekintélyének árt, hanem magát az állami kitüntetések intézményét és a közigazgatásba vetett maradék bizalmat is erodálja.

Ideje volna felismerni: a felelősség nem osztható kilenccel. A vezetői magány és a döntés súlya elválaszthatatlan egymástól. Aki nem hajlandó hordozni az aláírása terhét a legsötétebb órákban, az méltatlanná válik arra is, hogy a nemzet nevében koszorút és érdemrendet nyújtson át a fényben. A polgári és keresztény Magyarország eszméje ennél jóval többet, sokkal tisztább beszédet és valódi erkölcsi bátorságot követel.