Új játékszabályok a szokott pályán — mit látunk ma a padokban?

Hétfőn 13 órakor ül össze a Tisza-kormány első teljes parlamenti ülése. A felszínen protokoll: mandátumigazolás, eskütétel, házszabály. Alatta hatalomátrendeződés.

Hétfő délután kettő kérdésre kell figyelni a folyosón, nem az előteremben. Az első: miért cserélődik Lázár Jánosról Szekeres Pálra a fideszes mandátum, és kinek az érdeke ez a matematika? A második: mit jelent valójában a Rogán Antal által felépített hatóság megszűnése — a hatalom korlátozása, vagy annak átcsomagolása? A kettő együtt mutatja meg, merre tart a rendszer.

A mandátumigazolás látszólag technikai esemény. Lázár lemondott augusztus 20-án, helyére Szekeres Pál ül, aki eddig Brüsszelben képviselte a Fidesz–KDNP-t. A 266. helyes behívás azt mutatja: a régi lista még most is termel képviselőket. Ez óriási többséghez elegendő eloszlást biztosít a kormánypártoknak, és az új házszabály — amelyet épp most szavaznak meg — ezt a többséget teszi mozgathatóbbá. Gyorsabb napirendek, sürgősségi eljárások, kevesebb várakozás. Aki írja a szabályt, az nyeri a meccset: ez a parlamenti demokrácia legősibb igazsága.

De kinek a haszna? A Lázár–Szekeres-csere a Fidesz belső könyvelésének kérdése, semmi több. Lázár kormányzati feladatai miatt adja át helyét; Szekeres tapasztalt, járható kéz. A vesztes itt nem személy, hanem funkció: ha az ellenzék nem képes a házszabály vitáját nyilvánosságot teremtő csatatérré tenni, a kormány a játékszabályokat is a maga szája íze szerint alakítja. És már most látjuk: sürgősségi eljárásban jön a kamara-törvény, a javítóintézeti visszarendezés, az építészeti törvény módosítása, a koncessziós csomag. A tempo a hatalom eszköze.

A Rogán-hatóság — hivatalos nevén a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága — megszűnése ennél fontosabb gesztus. A koncessziós jogosítványok kivétele az egyik legfertőköztebb hatalmi eszköz volt az elmúlt években: ahol koncesszió van, ott kormányzati jóváhagyás is van, ahol jóváhagyás van, ott baráti kör. A hatóság eltűnése elméletben megszünteti ezt a kaput. Gyakorlatban azonban két dolog történhet. Vagy a feladat- és hatáskörök egy másik intézménybe olvadnak — és akkor csak a tábla változik a bejárat felett. Vagy tényleg szétzúzzák a rendszert, ami átláthatóbb licit-eljárásokat tenne lehetővé. A keddi zárószavazás szövegéből derül ki, melyik forgatókönyv valósul meg. Érdemes olvasni, nem csak ünnepelni.

Itt azonban óvatosnak kell lenni az önelégültséggel. A Tasó-ügy vádirata — a debreceni ügyészség szerint az unokaöccs és volt felesége éveken át csapolta meg Nyíradony vagyonát — jó emlékeztető arra, hogy a rendszerváltás számonkérése eddig a periférián működik. A név, ami évtizedekig hatalmat jelentett egy városban, most egy stróman vallomásán keresztül kezd bomlani. Ez nem miniszterelnöki székhelyes munka, hanem ügyészségi, adóhivatali, önkormányzati munka. És lassú.

A Tisza-kormány ellenőrző ereje pontosan ezen múlik: hogy a kormányzati akarat végigér-e a Nyíradony szintjére. A miniszterelnök napirend előtti felszólalása pódiumesemény; a NAV-vizsgálatok és az önkormányzati vagyonok feltárása pedig frontmunka. Ha a kettő nem találkozik, marad a szimbolikus politika: ülésteremben számonkérés, országban status quo.

A történelmi párhuzam kínálja magát. 1990-ben szintül új házszabállyal és moralizáló nyitányokkal indult az új parlament — aztán a kétharmados rendszerek mindig ugyanoda lyukadtak ki: a többség kényelme elnyeli az ellenőrzést. A kérdés nem az, szándékolt-e ez, hanem az, hogy van-e strukturális fékező erő. Az ellenzéki oldal — amelyből most a Tisza-kormány lett — pontosan ezt ígérte: hogy a szabályok nem a hatalom kiszolgálására szolgálnak.

Ma délután tehát a padokban ezt kellene látni: az interpellációs órát nem performanszként, hanem eszközként használó kormánypárti frakciót, amely maga is kérdéseket tesz fel a saját kabinetjének. És ellenzéki padokat, amelyek nem a mandátumigazolás protokollján lovagolnak, hanem a sürgősségi törvények tartalmán. Mert a fővárosi vagyonkezelési javaslat — amely V. kerületi köztereket ingyenes, 99 éves vagyonkezelésbe adna az önkormányzatnak — pontosan az a típusú ügy, amelyről kérdezni kell: ki dönt, kinek a ellenőrzésével, milyen visszavonási lehetőséggel?

A cui prodest tehát egyszerű. A házszabályon a kormány nyer időt. A Rogán-hatóság megszűnésén akkor nyer az ország, ha a hatáskörök nem költöznek, hanem tényleg eltűnnek. A mandátumigazoláson senki nem nyer semmit — az csak azt mutatja, hogy a régi lista még mindig dolgozik. A délutáni kép az lesz, amit a frakciók csinálnak belőle: féktelen többségi gépezetet, vagy vitázó házat. Én a padokat nézem, nem a szónokot.