A gleccser-és a tokaji számla: két mérleg, egy klímaszámla

Egy év alatt a svájci gleccserek öt százaléka elolvadt. Ugyanez az év Tokaj-Hegyalján a termés felét vitte el. Márton Márton most nem prédikál — hanem összead.

Svájcban mérik a gleccsereket tonnában és százalékban. Tokajban zsákokban és már szőlőben. A két számla között alig van távolság: mindkettő ugyanannak a tételnek a része, és mindkettőt idén kell kiegyenlíteni.

A svájci számla első sora durva. Az Al Jazeera szerint a svájci gleccserek egyetlen év alatt jégtömegük mintegy 5 százalékát veszítették el, amit a kutatók „katasztrofális évként" értékelnek. A mechanizmus egyszerű és kegyetlen: hóban szegény tél, aztán rekordmeleg nyár. A hó a gleccser hűtőszekrénye és takarója egyben — ha nem érkezik, a nyári hőhullám közvetlenül a jéget találja. Két normálisan semleges időjárási esemény együtt szélsőségessé áll össze.

Ez itt a fontos tanulság, nem maga a szám. A klímaszámla nem lineárisan fut fel, hanem kombinációkban üt be. Ahol két „ártatlan" anomália találkozik, ott születik a kataklizma.

Most tegyük át ezt a tokaji pénztárcára.

Az Infostart beszámolója szerint a Tokaji borvidéken egész évben 180–200 milliméter csapadék hullott. Ez nem hőmérsékleti rekord, hanem vízmérleg-rekord — és a borvidéken a víz a tőke fél élete. A következmény: a szüret jóval a megszokott időpont előtt indult, mert a nagy hőösszeg felpörgette az érést. A Majoros Birtokon Tarcalyon a korábbi termésnek mindössze 40–50 százalékát sikerült leszedni. Fordítsuk le: az idáig évről évre ismételt termésmennyiség fele, azaz a gazda bevételeinek durván fele hiányzik egyetlen szezonból. Nem a ráfordítás felével arányosan, mert az ültetvényt ugyanúgy művelni, permetezni, metszeni kellett — a költségoldal teljes, a bevételoldal felezett.

És itt jön a számla második tétele, ami kevésbé látványos, de hosszabb távon fájdalmasabb. A Grand Tokaj mintegy 70 hektáros saját ültetvényein idén egyelőre nem látszik jelentős aszútermés. Az aszú a tokaji borászat koronája és profitmaximuma: kis mennyiség, magas egységár, világpiaci hírnév. Ha az aszú egyre ritkábbá válik, nem egy évjáratról beszélünk, hanem egy brandtartalék elolvadásáról. A gleccserjéghez hasonlóan: a tartalék fogy el először, az üzemelő rész látszólag működik.

Számoljunk konzervatívan, véleményként jelölve a számokat, mert a források nem közlik az árbevételt. Egy hektáron Tokajban az optimális évjáratban 8–10 mázsa körüli hozam reális jó minőség mellett — ebből a tarcali példa szerint 4–5 mázsa maradt. Ha egy prémium hektárra jellemző bruttó árbevétel óvatos becsléssel is milliós nagyságrendű, akkor egy 20 hektáros családi birtoknál évi több tízmillió forintos bevételkiesésről beszélünk egy rossz vízévben. Ehhez jön a korai szüret logisztikai többletköltsége: a feldolgozókapacitást, a munkaerőt és a hűtést az eredeti ütemtervhez képest át kell szervezni, gyakran pár nap leforgása alatt. A klímaszámla tehát nemcsak a termésen mutatkozik, hanem a rugalmasság árán is — és a rugalmasság pénzbe kerül.

Van viszont egy ellenérv, amit tisztesség megadni, mielőtt bárki temetné a tokaji borászatot. Az idősebb tőkék jól bírták a szárazságot, a furmint ellenállóbb volt, és a Majoros Birtok szerint a minőség kiváló: jó aromák, egyensúly, könnyű, friss, gyümölcsös száraz és félédes évjárat. Azaz a mennyiség ugrott, a minőség nem. Az alkalmazkodás pedig már fut: a termelők egyre gyakrabban hagyják meg a lombot a fürtök árnyékolására. A szőlő egy évezredes válogatott kultúrnövény — nem váratlanul dől el, hanem fokozatosan alkalmazkodik, ha kap rá időt és tőkét.

Csakhogy az alkalmazkodásnak is ára van. Lombmegtartás, víztakarékos talajművelés, új klónok, esetleg öntözés — mindez beruházás, amit a kis termelők hitelből finanszíroznak, pont abban az évben, amikor a bevételük felezett. Itt tehát a klímaszámla kamatos kamatokkal nő azoknál, akiknek a legkevesebb tartalékuk van. A 390 szállítóból és a borvidék mind a 27 településéből vásárló Grand Tokaj méretgazdaságossággal vészelheti át; a két hektáros gazda kevésbé. A klímaterhelés tehát nemcsak földrajzi, hanem társadalmi dimenziójú is: a számla a kisebbek elé kerül le.

Mit kezdhetünk ezzel politikai oldalon? A források nem szólnak hazai agrárpolitikáról, ezért ezt véleményként mondom: a klímaszámla kifizetéséből nem lehet kiszállni, de el lehet dönteni, hogy hitelként vagy biztosításként kezeljük. Hitelként: mindenki egyedül fizet, a kis borászok kihullanak, a borvidék koncentrálódik. Biztosításként: évjárat-stabilizációs konstrukciók, öntözésfejlesztés, klímaálló fajták kutatása — ezek költsége ma mérhető, haszna holnaptól. Az öt százalékos svájci jégveszteség és a tarcali felezett termés ugyanazt üzeni: aki azt hiszi, hogy a klímaváltozás csak az Alpok problémája, az a pincéjébe nem nézett be mostanában.

Végül egy szám, ami nem a forrásból van, hanem a fejemből — de talán a leghasznosabb. Egy évjárat helyreállási ideje a szőlőben 3–5 év: ennyi idő alatt épül vissza a tőke tartaléka és a piaci bizalom. Ha az ilyen „katasztrofális" évek tízévente egyszer jönnek, a borvidég gazdálkodhat velük. Ha ötévente, már rostál. Ha gyakrabban — akkor a tokaji aszú története a gleccserekéhez kezd hasonlítani: nem egyik napról a másikra, hanem észrevétlenül, év százalékánként olvad el. A mérleg már itt van az asztalunkon. Kérdés csak az, hogy kifizetjük most szándékosan, vagy később véletlenül — kamattal.