A 82 forintos elnöki kérdés: mit vásároltunk Sulyok Tamás 387 milliójából?

Sulyok Tamás alig két év alatt 387 millió forintot utazott el külföldön, amelynek tetemes részét párizsi szállodaszobák emésztették fel. Kiszámoltuk, mekkora teher ez a családi kasszáknak, és hol húzódik a határ az elengedhetetlen állami reprezentáció és a felelőtlen protokolláris pénzszórás között.

Háromszáznyolcvanhétmillió forint. Leírva tekintélyes összeg, kimondva még inkább. Ha a magyar államháztartás 40 ezer milliárd forintos nagyságrendű éves kiadási főösszegéhez viszonyítjuk, persze csupán kerekítési hiba, alig észrevehető porszem a gépezetben. Ha viszont egy átlagos magyar család költségvetése mellé tesszük, egy teljes emberöltőnyi kemény munka, több generáció megtakarítása. A 444 által kiperelt adatokból kiderült: Sulyok Tamás köztársasági elnök a 2024. márciusi hivatalba lépésétől 2025 végéig tartó szűk két évben összesen 33 alkalommal kelt útra a határokon túlra, és mindez 387 millió forintjába került a magyar adófizetőknek.

Mielőtt azonban felülnénk az azonnali felháborodás megszokott hullámaira, tegyük azt, amit egy felelős közgazdásznak tennie kell: fordítsuk le ezt a makrogazdasági tételt a háztartások nyelvére. Mennyit vett ki ez a teher közvetlenül az ön pénztárcájából?

Magyarországon nagyjából 4,7 millió ember fizet személyi jövedelemadót. Ha ezt a 387 millió forintos számlát egyenlően szétte

<truncated 4161 bytes>

sség persze megköveteli, hogy lássuk az érem másik oldalát is. Egy tízmilliós európai ország nem küldheti a köztársasági elnökét fapados járaton egy külvárosi panzióba, hogy ott a bőröndjén ülve vasalja az ingét. A nemzetközi protokoll szigorú szabályok szerint működik, a biztonsági kíséretnek, a Terrorelhárítási Központ szakembereinek a közvetlen közelben kell megszállniuk, a fogadó országok diplomáciai elvárásai pedig merevek. Az is tény, hogy az elnöki elszámolásban akadnak meglepően puritán tételek is: a 2024. decemberi párizsi munkalátogatás mindössze 100 ezer forintba került, a novemberi horvátországi program pedig egyetlen fillér közpénzt sem igényelt. Ez bizonyítja, hogy a hivatali apparátus képes az önmérsékletre, ha akar.

A valódi probléma mégsem ez, hanem a közpénzhez való általános viszonyulás. Amikor a gazdaság nehéz éveket él át, amikor a magyar családok a boltokban grammra és forintra számolják ki a sajtot és a felvágottat, az állam nem viselkedhet úgy a reprezentációs alapjaival, mintha a pénz a fán teremne. Az állampolgárnak nem az a 82 forint fáj, amit az elmúlt két évben észrevétlenül levontak a béréből Sulyok Tamás repülőjegyeire és szállásaira. Az fáj, amit ez a mentalitás üzen.

Azt üzeni, hogy a közszférában a rossz tervezésnek és a lemondott, de kifizetett luxuséjszakáknak soha nincs személyes felelőse. Azt üzeni, hogy a reprezentáció címkéje alatt bármekkora számla igazolhatóvá válik. Pedig a költségvetési fegyelem nem a több ezer milliárdos nagyberuházásoknál vizsgázik, hanem pontosan az ilyen 387 milliós tételeknél. Ha a hatalom csúcsán természetesnek veszik a fel nem használt hotelszobák kifizetését, milyen erkölcsi alapon várhat el bárki fegyelmet és takarékosságot az adófizetőktől? Ideje lenne kimondani: az állami tekintélyt nem a lakosztályok négyzetméterára teremti meg, hanem a rájuk bízott közpénz tisztelete.