Amíg Hollywood az istenek születését filmezi, az FBI-t egy elfelejtett frissítéssel hackelik meg

Andrew Garfield Sam Altman szerepében a világvégén mereng a filmvásznon, miközben a valóságban a legfélelmetesebb szövetségi ügynökök adatait egy elmaradt szoftverfrissítés szolgáltatta ki. Ideje szétválasztani a szilícium-völgyi mítoszokat a szürke IT-hanyagságtól.

Luca Guadagnino új rendezése, az Artificial éppen most tarol a New York-i Filmfesztiválon, és a kritikusok máris David Fincher kultikus Social Networkjének méltó szellemi örököseként ünneplik – határozottan háttérbe szorítva Aaron Sorkin The Social Reckoning című munkáját is. A vásznon Andrew Garfield alakítja Sam Altmant, a prófétai tekintetű tech-vezért, miközben Yura Borisov a tizenhét éves Ilya Sutskeverként Geoffrey Hinton (Mark Rylance) 2003-as torontói szobájában keresi a gépi gondolkodás szikráját. A tét kozmikus, a feszültség szinte tapintható: mi történik, ha az emberiség olyan intellektuális erőt enged szabadjára, amely okosabb nála, és amelynek viselkedését még a legzseniálisabb alkotói sem képesek megjósolni vagy uralni? A nézőtéren ülve az ember tarkóján feláll a szőr az egzisztenciális dráma súlyától.

Aztán felkapcsolják a villanyt, kilépünk a moziból, rákattintunk a valós hírekre, és arcon ver a rideg rögvalóság. Ugyanebben a hónapban látott napvilágot a hír, hogy az FBI kénytelen volt azonnali hatállyal felbontani a szerződését az Accenture egyik alvállalkozójával. Az ok? Nem egy elszabadult katonai szuperszámítógép törte át a szövets

<truncated 4738 bytes>

int az Accenture most is elzárkózott a konkrét mulasztást firtató kérdések elől –, a szövetségiek szerződést bontanak, és csak annak köszönhető a kármentés, hogy Jordániában a helyi hatóságok lekapcsolták a hekkercsoport egyik kulcsfiguráját, aki végül együttműködik. Semmi mágia, semmi mesterséges intelligencia nincs ebben: ez a legősibb emberi bürokrácia és nemtörődömség tánca.

És ez a tanulság messze túlmutat az amerikai szövetségi irodákon. Magyarországon, ahol a 2026-os kormányváltás után a Tisza-kormány és Magyar Péter kabinetje a bürokrácia digitális megújítását, modernizációt és hatékony államigazgatást hirdet, pontosan ettől a csapdától kell óvakodni. A digitális állam ugyanis nem hangzatos reformtervektől és csillogó platformoktól lesz biztonságos. A közszféra digitalizációjának igazi próbaköve a láthatatlan, szürke háttérmunka: hogy kiírnak-e érdemi minőségbiztosítást a beszerzésekre, hogy ellenőrzik-e az alvállalkozói láncokat, és hogy van-e pénz és akarat a napi rendszerességgel elvégzendő biztonsági javításokra. Ha a digitalizáció kimerül a modern felületekben és a divatos technológiák emlegetésében, miközben a mélyben olcsósított, toldozott-foldozott rendszerek futnak, akkor a magyar állampolgárok adatai is pontosan úgy járhatnak, mint az FBI ügynökeié.

Ideje lenne tehát felébredni a kollektív tech-álomból. Menjünk el a moziba, nézzük meg Andrew Garfield remeklését, vitatkozzunk Luca Guadagnino filmjén egy jó kávé mellett, és töprengjünk el azon, hogy milyen jövőt hoz a mesterséges intelligencia. De amikor másnap reggel leülünk a gépünk elé, felejtsük el egy percre Skynetet. Nyissuk meg a beállításokat, és kattintsunk rá arra az unalmas, idegesítő, villogó szoftverfrissítésre. Mert amíg az emberiség a csillagokba nézve retteg a jövő szörnyeitől, a valóságunkat még mindig a sufniban felejtett, elavult kódok döntik romba.