Gólok a háború árnyékában: miért fáj jobban a vereség Nagyszombatban?

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-es nagyszombati diadala után az ukrán sajtó tiszteletlenséget és provokációt kiált. A futballpályán ugyan a gólok döntenek, de a háborús traumák közepette a győztesnek sem ártana több sportdiplomáciai tapintatot mutatnia.

Aki valaha beleszagolt a nagyszombati Anton Malatinsky Stadion őszi párájába egy zárt vagy félig üres, semleges pályás estén, az pontosan tudja, milyen az, amikor a futball elveszíti az otthon melegét. Nincs igazi hazai kanyar, nincsenek ezrek, akik átrugdossák a csapatot a holtponton, csak a sípcsontvédők csattanása és az edzői bekiabálások rideg visszhangja a betonkaréjban. Ukrajna ma kényszerűségből albérletben vívja a hazai meccseit, a magyar válogatott pedig vendégként érkezett erre a szürke szlovákiai gyepre a Nemzetek Ligája B divíziójában. Papíron egy szimpla kilencven perc, a tabellán három pont. A valóságban viszont egy olyan feszült érzelmi aknamező, ahol a legártatlanabb gesztus is képes diplomáciai szikrát vetni.

Nézzük először a rideg szakmát, mert az öltözőben a nap végén mégiscsak a taktikai tábla és a számok szabják meg a valóságot. Az első félidőben Andrea Maldera legénysége uralta a játékot. Birtokolták a labdát, járatták a széleken, keresték a réseket, de a magyar retesz állta a sarat, Marco Rossi fiai pedig fegyelmezetten kivárták a hibát. A futball örök igazsága

<truncated 3680 bytes>

r csak egyetlen meggondolatlan mozdulattal, harsányabb ünnepléssel vagy félreérthető gesztussal él, az nyílt sebekbe dörzsöl sót. Senki sem várja el, hogy a győztes bocsánatot kérjen a góljaiért, de a valódi sportemberi nagysághoz hozzátartozik a tapintat és a sportszerű mértéktartás. Különösen egy olyan riválissal szemben, amelynek játékosai lélekben eleve megviselten futnak ki a küzdőtérre.

Ugyanakkor a túlzott érzékenykedés sem írhatja felül a sport legfontosabb alaptörvényét. A vonalakon belül tizenegy ember küzd tizenegy ellen, és ott nem lehet helye a szánalomnak. Ha egy magyar csatár az utolsó percekben elkezdené sajnálni a hibázó ukrán védőt, az a játék szellemének és a címeres meznek a megcsúfolása lenne. Csinger Márk első válogatott gólja egy fiatal sportoló karrierjének felejthetetlen mérföldköve, amelyért évek kemény munkájával, az utánpótlás-bajnokságok porában és verejtékében fizetett meg. Nem vehetjük el egyetlen magyar játékostól sem a jogot arra, hogy tiszta szívből örüljön a sikerének. A futballban nincsenek vigaszdíjak és nincsenek szimpátiapontok: a magyar csapat felvállalta a fizikai harcot, megbüntette az ellenfél gyermeteg kihagyásait, és elvitte a három pontot.

A nagyszombati este tanulsága jóval túlmutat a tabellán elfoglalt helyezésen. Marco Rossi csapata elvégezte a feladatát, felzárkózott az északírek mögé, és november 14-én Tbilisziben, a csoportban eddig pont és lőtt gól nélkül álló Georgia ellen folytathatja a menetelést. De a győzelem ízét nem szabad hagyni megkeseredni. A futballban a győzelem szent, a gólok döntenek, és a végeredményt nem írják felül a sajtószobák sértett nyilatkozatai. Ám az öltözőből kilépve, a kézfogásoknál és a nyilatkozatoknál soha nem szabad elfelejteni, mekkora felelősség van a győztes vállán. Az igazi erő sosem a kérkedésben, hanem a méltóságteljes, tisztelettudó fölényben mutatkozik meg.