A polcokról száműzött mondatok – amikor a terrorizmus elleni harc bekebelezi a regényt

Sally Rooney könyveinek brit forgalmazási tilalma nem pusztán egy ír szerző és a londoni jogszabályok abszurd ütközete. Annak a veszélyes folyamatnak a tünete, amelyben a politikai szankciórendszer és a nemzetbiztonsági gépezet lassan felszámolja a kulturális autonómia utolsó menedékeit.

A könyvesboltok csendje csalóka. Egy londoni üzlet kirakatában a Normal People vagy az Intermezzo kötetei eddig magától értetődő természetességgel simultak az eladási listák élére. A lapokon húszas-harmincas éveikben botladozó értelmiségiek vívják halk szerelmi és egzisztenciális csatáikat. Beszélnek osztálykülönbségekről, kötődésről, magányról, emberi esendőségről. Egyetlen mondatuk sem hív utcai zavargásokra, egyetlen bekezdésük sem robbant fel gyárakat. Most mégis üresen marad a helyük a polcon. A patinás Faber kiadó döntése nyomán Sally Rooney művei nem forgalmazhatók tovább az Egyesült Királyságban. Nem azért, mert a szövegek hirtelen veszélyessé váltak volna, hanem mert az író a valóságban meg mert szólalni.

A történet dramaturgiája abszurd, mégis vérfagyasztóan következetes. A brit kormány 2025 júliusában terrorista szervezetnek minősítette és betiltotta a Palestine Action nevű radikális aktivistacsoportot. Sally Rooney viszont Dublinban él, az Ír Köztársaságban, ahol ugyanez a szervezet ma is teljesen legális, tevékenység

<truncated 3472 bytes>

éssel fenyegetnek, öncenzúrába menekülnek. Az elővigyázatosság jegyében inkább el sem hozzák a könyvet, nem fordítják le a művet, nem szervezik meg az író-olvasó találkozót.

Ez a fajta intézményi cenzúra sokkal alattomosabb, mint az autoriter rezsimek nyílt könyvégetései. Nincsenek máglyák, nincs fekete autó az éjszakában. Csak hűvös, jogi átvilágítások után megfogalmazott kiadói közlemények vannak. Ügyvédek által ellenjegyzett szerződésbontások, logisztikai szoftverekben átállított forgalmazási státuszok, „rendszerhiba” miatt nem rendelhető kötetek. A terrorizmus elleni harc bürokráciája steril laboratóriumi körülmények között fertőtleníti ki a könyvpiacot a kellemetlen gondolatoktól.

Európa művészeti szcénája évtizedeken át abból az illúzióból táplálkozott, hogy a mű és az alkotó polgári élete elválasztható egymástól. Hogy a művészet olyan védett menedék, ahol a legellentmondásosabb eszmék is megütközhetnek anélkül, hogy az államhatalom csendőrt állítana a könyvesbolt bejáratához. Most, hogy a geopolitikai feszültségek és a közel-keleti konfliktus hullámai elérik a kontinens belsejét, ez a törékeny megállapodás összeomlani látszik. A határok visszatérnek, még ha nem is vámvizsgálatok, hanem jogi tilalmak formájában: ami Dublinban megengedett beszéd, az Londonban nemkívánatos tabu.

A kultúra véleményem szerint nem élheti túl, ha a szankciós politika és a nemzetbiztonsági paranoia diktálja a határait. Sally Rooney regényei nélkül Nagy-Britannia nem lesz biztonságosabb, sem mentesebb az erőszaktól. Csak szegényebb lesz: kevesebb empátiával, kevesebb árnyalattal és sokkal több félelemmel. A könyvek elhallgattatása soha nem a rend helyreállítását szolgálta a történelemben, hanem a csend kiterjesztését. És amikor a könyvpiacon beáll a csend, ott már nem pusztán az irodalom halkul el, hanem maga a társadalmi párbeszéd hal el végérvényesen.