110 dolláros olaj: ennyivel vékonyabb lesz a családi kassza hó végén

A Hormuzi-szorosban lángoló tankerek és a 110 dollárig dráguló kőolaj nem távoli külpolitikai hírek, hanem húsba vágó havi kiadási tételek a magyar háztartásoknak. Számoljunk utána, mekkora a tényleges teher, és milyen valós mozgástere maradt a kormánynak a piaci hullámverésben.

Sokan hajlamosak a nemzetközi híreket úgy olvasni, mint valami távoli mozifilmet. Amikor a képernyőn kigyullad egy tanker a Hormuzi-szorosban, vagy arról szólnak a hírek, hogy a Brent típusú nyersolaj ára átlépte a lélektani 110 dolláros hordónkénti szintet, a többség legyint: ez a sejkek és a nagyhatalmak dolga. Pedig a valóság sokkal prózaibb és közelebbi. A távolság a perzsa-öbölbeli tengerszoros és a sarki benzinkút között pontosan nulla méter. Ami ott történik, azt Ön néhány héten belül a saját pénztárcáján fogja megfizetni.

Nézzük a tényeket, amelyek ezt a sokkot kiváltották. A pénteki kereskedésben a Brent jegyzése május óta először érte el a 110 dollárt, végül 109,86 dolláron állt meg, ami 3,7 százalékos napi emelkedés, miközben az amerikai WTI is 101 dollár fölé ugrott, heti szinten több mint 10 százalékos ralit zárva. A háttérben nem spekuláció, hanem kőkemény fizikai blokád áll. Vasárnap óta legkevesebb kilenc hajót ért támadás, Irán elsüllyesztett egy szingapúri teherhajót, a jemeni húszik pedig a szaúdi janbui exportterminált és az Aramco létesítményeit támadják rakétákkal. Ha mindez nem len

<truncated 3938 bytes>

áfabevétele automatikusan megugrik. Véleményem szerint a kormánynak morális és gazdasági kötelessége volna, hogy ezt a váratlan adóbevételi többletet (az úgynevezett áfa-lebegtetést) ne nyelje le, hanem engedje vissza a gazdaságba a jövedéki adó átmeneti mérséklésével, vagy fordítsa célzott rezsi- és mobilitási kompenzációra.

Azonban meg kell hallgatnunk a pénzügyi realitások legkeményebb ellenérvét is, mert az intellektuális tisztesség ezt követeli.

Ha a kormányzat fejest ugrik egy széles körű, fűnyíró elvű üzemanyagár-támogatásba vagy drasztikus adóelengedésbe, azzal havonta tíz- és százmilliárdos lyukat üt a költségvetésen. Egy olyan időszakban, amikor a globális kamatkörnyezet szigorú és a büdzsé egyensúlya törékeny, a tartósan finanszírozott árkompenzáció veszélyes költségvetési hiányt fúj fel. Ennek pedig azonnali ára van: a nemzetközi befektetők elfordulnak a magyar eszközöktől, a forint árfolyama gyengülni kezd. És itt zárul be a csapda: mivel a kőolajat dollárban jegyzik, egy gyengülő forint mellett a dráguló olaj még gyorsabban és még fájdalmasabban égeti el a gazdaságot, mint stabil árfolyam mellett tenne. Nem lehet a globális piaci folyamatokat pusztán hitelből fedezett belső támogatásokkal tartósan semlegesíteni anélkül, hogy ne kockáztatnánk az ország pénzügyi stabilitását.

A felelős kormányzás mérője nem az, hogy képes-e olcsó szlogenekkel elfedni a valóságot. Nem létezik ingyenebéd, és nem létezik ingyenolaj sem, ha a Hormuzi-szorost elzárják. A kabinettől nem csodát, hanem precíz, célzott beavatkozást kell követelnünk: a valóban rászoruló ingázók és a logisztikai kkv-k megsegítését, a túlzott adóterhek rugalmas kezelését, mindezt a költségvetési fegyelem megőrzése mellett.

Minden más ígéret puszta délibáb. A valóság pedig ott van a blokkon, amit a következő tankolás után kézhez kapunk. Ideje szembenézni a számokkal.