Európa nem élhet állandó rakétariasztásban

Ukrajna ismét megkapja az amerikai rakétariasztási adatokat, Brüsszel pedig partnereket keres egy 70 milliárd eurós támogatási csomaghoz. A két hír ugyanazt a kérdést rajzolja fel Európa térképére: meddig maradhat a kontinens biztonsága mások döntéseitől függő változó?

A rakétariasztás különös műfaj. Nincs benne diplomáciai homály. Vagy időben megérkezik, vagy nem. Ukrajna ismét hozzáfér azokhoz az amerikai hírszerzési információkhoz, amelyek az orosz rakétatámadásokra figyelmeztetnek. Volodimir Zelenszkij közlése szerint az adatok megosztását rövid időre blokkolták. A hozzáférés helyreállt, de a rövid megszakítás politikai jelentősége nem múlt el vele.

Az ilyen információ nem egyszerűen újabb tétel a támogatások hosszú listáján. Időt jelent. Perceket a légvédelemnek, a döntéshozóknak és mindazoknak, akiknek óvóhelyre kell jutniuk. Éppen ezért a hozzáférés bizonytalansága többet mond Európa helyzetéről, mint sok csúcstalálkozó zárónyilatkozata. Megmutatja, mennyire támaszkodik a kontinens továbbra is olyan képességekre, amelyek fölött nem maga rendelkezik.

Ugyanez a függés más léptékben Brüsszel pénzügyi térképén is kirajzolódik. Az Európai Unió mintegy 70 milliárd eurót keres Ukrajna támogatásának fenntartásához, miközben bizonytalanabbá vált, milyen mértékben marad Washington Kijev mellett. Az EU ezért Kanadát, Nagy-Britanniát és Japánt próbálja bevonni a finanszírozásba. A katonai térképen amerikai adatok, a pénzügyi térképen kanadai, brit és japán hozzájárulások jelzik ugyanazt a problémát: Európa célokat fogalmaz meg, de a végrehajtáshoz újra és újra külső biztosítékokat keres.

Ezt nem érdemes hálátlansággal összekeverni. Kanada, Nagy-Britannia és Japán bevonása önmagában nem kudarc. Ellenkezőleg: a szélesebb nemzetközi teherviselés ésszerű együttműködés lehet. Ukrajna támogatása nem kizárólag európai ügy, hiszen az orosz támadások következményei, a védelmi együttműködések és a gazdasági kockázatok sem állnak meg az EU határainál. Ha a hozzájárulásokért cserébe szorosabb kereskedelmi és védelmi kapcsolatok születnek, az hosszabb távú stratégiai értéket is teremthet.

Ez a legerősebb ellenérv az európai gyengeségről szóló bírálattal szemben. Egy koalíció attól még nem gyenge, hogy több tagja van. A közösen viselt teher akár tartósabb is lehet, mint az egyetlen központból finanszírozott támogatás. London, Ottawa és Tokió bekapcsolása ráadásul azt üzenné, hogy Ukrajna ügye nem szűkült egy fáradó kontinens regionális gondjává.

A különbség azonban a partnerség és a kiszolgáltatottság között húzódik. Véleményem szerint Európának nem az a feladata, hogy minden számlát egyedül fizessen, minden hírszerzési rendszert azonnal lemásoljon, és minden szövetségesét udvariasan kikísérje a szobából. Az a feladata, hogy akkor is működőképes alapot biztosítson, ha valamelyik partner átmenetileg visszalép, feltételeket változtat vagy egyszerűen késlekedik. A külső segítség legyen erősítés, ne létfeltétel.

Ezen a ponton válik fontossá Berlin, Varsó és Párizs nézőpontja. Nem azért, mert a három főváros ugyanazt látja, hanem mert ugyanannak a térképnek más-más szélén állnak. Varsó számára a keleti fenyegetés közelsége aligha elvont stratégiai kérdés. Berlin szemszögéből a finanszírozás tartóssága és a vállalások kiszámíthatósága kerülhet előtérbe. Párizs pedig hagyományosan az európai cselekvőképesség nyelvén szeret beszélni. Ezek értelmezések, nem a forrásanyagban szereplő kormányzati álláspontok. Mégis megmutatják, milyen három kérdésre kellene egyszerre válaszolni: mi a veszély, ki fizet, és ki dönt?

A magyar vita gyakran ott válik provinciálissá, hogy a támogatás kérdését egyetlen erkölcsi vagy költségvetési mondatra szűkíti. Mintha csak azt kellene eldönteni, helyes-e segíteni, vagy mennyibe kerül a segítség. A fontosabb kérdés az, hogy milyen európai rendszer biztosítja a folytonosságot. Egy 70 milliárd eurós finanszírozási igény nem puszta könyvelési adat. Politikai stresszteszt: képes-e az EU több évre előre tervezhető kötelezettséget vállalni, vagy minden újabb fordulóban körbe kell telefonálnia a világot?

A rakétariasztási adatok ügye ugyanezt a stressztesztet sűríti néhány percbe. Zelenszkij közlése szerint a hozzáférést rövid időre blokkolták, majd Ukrajna ismét megkapta az információkat. Nem tudjuk a megadott forrásból, pontosan miért történt a megszakítás, ezért felelőtlenség volna biztos politikai szándékot tulajdonítani neki. A tanulsághoz azonban nincs is szükség találgatásra. Már az átmeneti bizonytalanság ténye megmutatja, milyen törékeny lehet egy olyan biztonsági rendszer, amelyben a kulcsfontosságú kapcsolót máshol kezelik.

Közben Steve Witkoff a norvégiai egyeztetés után Vlagyimir Putyinnal tárgyal egy újabb háromoldalú találkozóról. Ez arra emlékeztet, hogy a katonai és pénzügyi támogatás mellett a diplomáciai csatornák is mozognak. A tárgyalás lehetősége fontos, de nem helyettesíti a kiszámíthatóságot. Éppen ellenkezőleg: a diplomácia akkor hitelesebb, ha nem annak a félelme adja a hátterét, hogy a támogatási rendszer bármikor megbillenhet.

Európának ezért véleményem szerint két pályán kellene haladnia. Nyitva kell tartania a széles nemzetközi együttműködést, és értelmes ajánlatot kell tennie Kanadának, Nagy-Britanniának és Japánnak. Közben azonban saját, előre tervezhető pénzügyi és védelmi alapot kell teremtenie Ukrajna támogatásához. Nem teljes önellátásra van szükség, hanem olyan tartalékra, amely áthidalja a szövetségesi bizonytalanságot.

A kontinens önállósága nem zászlólengető jelszó. Sokkal prózaibb dolog: szerződések, költségvetési sorok, megosztott képességek és előre rögzített kötelezettségek rendszere. Olyan szerkezet, amelyben egy washingtoni fordulat nem azonnal válik kijevi légvédelmi vagy brüsszeli finanszírozási válsággá.

A világpolitika térképén Európa nem sziget. Szüksége van Amerikára, Nagy-Britanniára, Kanadára és Japánra. A felnőtt partnerség azonban nem azt jelenti, hogy minden fontos út egy másik fővároson keresztül vezet. Hanem azt, hogy Európa maga is csomópont. Ukrajna támogatásának mostani bizonytalansága végső soron ezt méri: tud-e a kontinens szövetséges maradni úgy, hogy közben felelősséget is vállal saját döntéseinek következményeiért.