Gyorsan szól a törvény, lassan jön a jogbiztonság

A vagyonkimentést tiltó villámtörvény célja védhető, a módszere viszont éppen az, amit a Tisza egykor számonkért a Fideszen. Az adófizetőnek az a fontos, hogy a pénz visszajöjjön, nem az, hogy a szavazás gyors volt.

Hétfő délelőtt benyújtották. Kedd kora délutánra elfogadták. Az Országgyűlés egy nap alatt végzett a salátatörvénnyel, amely az állami vagyon és a magántőkealapokba került közpénz védelmét szolgálná. Kivételes eljárás, szakbizottságok nélkül, a legnagyobb sebességen.

Kezdjük azzal, ami védhető. Kármán András pénzügyminiszter szerint az állami finanszírozás szabályozásában „nagykapuk” maradtak nyitva, és ezeket most be kell zárni, hogy ne lehessen vagyont kimenteni. Ez nem légből kapott érv. A Transparency International Magyarország összesítése szerint 2013 óta több mint 2600 milliárd forint közpénz került magántőkealapokba. Az állami bankoknál is van mit védeni: az Eximbanknál a gyanús körülmények között, nagy kockázattal és gyenge biztosítékok mellett kihelyezett hitelcsomag július végére elérte az ezermilliárd forintot. Az MFB, az Eximbank és a MEHIB állami kezességvállalása esetén eddig nem kellett további biztosítékot bevonni a hitel mögé. Ez a szabály éppen a mostani módosítás tárgya.

Itt jön a legerősebb ellenérv, és érdemes tisztességesen kimondani. A vagyonkimentés gyors. Aki ki akar vinni valamit, nem vár a bizottsági ülésre, nem vár a társadalmi egyeztetésre, és nem várja meg, amíg a jogszabály-tervezet végigér a szokásos úton. Ha a törvényhozás hetekig tanácskozik, a nyilvános vita maga ad időt azoknak, akiket a törvény meg akar fogni. Ebben a logikában a sebesség nem hiba, hanem a védelem lényege. Aki ezt elintézi azzal, hogy „de hát az eljárás”, az figyelmen kívül hagyja, hogy a gyors kiürítés visszafordíthatatlan lehet, a lassú jogalkotás hibája viszont javítható.

Ez komoly érv. Mégsem zárja le a kérdést.

Először is, a kivételes eljárás ára nem nulla. A szakbizottságok megkerülése azt jelenti, hogy senki nem vizsgálta meg részletesen, mit okoz a szöveg a gyakorlatban. A salátatörvény már a műfaja miatt kockázatos: sok területet érint egyszerre, a mellékhatások pedig ritkán az első olvasásra derülnek ki. Egy olyan szabály, amely az állami bankok hitelezését és a magántőkealapok kezelését alakítja át, könnyen túlléphet a célon. Ha a biztosítéki követelmény szigorítása a jogos hitelezést is megakasztja, azt valaki megérzi: a vállalkozások, a bankok, végső soron az adófizető.

Másodszor, jogbiztonság. A visszamenőleges hatály tilalma, a szerzett jogok védelme, a tisztességes eljáráshoz való jog nem a fideszes időkben kitalált kellékek. Ha a törvény lehetővé teszi a már megkötött ügyletek felülvizsgálatát vagy a vagyon visszaszerzését, az első pereknél kiderül, hogy a szöveg kiállja-e az Alkotmánybíróság és a bíróságok próbáját. A forrásanyagból nem derül ki, hogy készült-e erről érdemi hatásvizsgálat. Ez nem vád, hanem kérdés. De a kormánynak kell választ adnia rá, nem az ellenzéknek és nem a publicistának.

Harmadszor, és ez a legkényelmetlenebb: a hitelesség. A Tisza ellenzékben évekig bírálta azt a gyakorlatot, amelyben a törvény egyik napról a másikra készül el, a vita formális, a szavazás pedig a kormánytöbbség reflexe. Most ugyanezt az eszközt használja. Lehet erre azt mondani, hogy a cél más, tehát más a helyzet. Csakhogy a „nálunk ez másképp van” a hatalom legrégibb mondata. Aki egyszer megteszi, a következő alkalommal már precedensre hivatkozik. Aki a villámtörvényt egyszer indokoltnak találja, annak nehéz lesz megmagyaráznia, miért nem indokolt máskor. A történelem tele van ideiglenes rendkívüli eszközökkel, amelyek tartósnak bizonyultak.

Nézzük, kinek mi az érdeke, mert ebből világosabb a kép. Az adófizető akkor nyer, ha a 2600 milliárd forintból valóban visszakerül valami, és ha a törvény nem bukik el az első bírósági ellenőrzésen. Ha a szabály formahibás vagy aránytalan, akkor az érintettek jogorvoslatot kapnak, a pénz pedig marad, ahol van. A rossz villámtörvény tehát nem a vagyonkimentők, hanem az ő malmukra hajtja a vizet. A kormány is nyer: erős politikai üzenetet küld, hogy nem tűri a korábbi rendszer örökségének elrejtését. Ez legitim cél, és a választók joggal várhatják tőle. Csakhogy az üzenet értéke attól függ, hogy a mögötte álló jogszabály működik-e. A látványos gyorsaság addig üzenet, amíg el nem kezdődnek a perek.

Hozzá kell tenni egy óvatos megjegyzést. A forrásanyag szerint az állami befektető akkor sem feltétlenül tud érdemben beleszólni a magántőkealapok kezelésébe, ha a befektetési jegyek többsége formálisan hozzá tartozik. Ha ez igaz, akkor a probléma szerkezeti, és nem oldható meg egyetlen napon elfogadott szöveggel. A tulajdonosi jogok tényleges gyakorlása, az alapkezelők elszámoltatása, a szerződések átvilágítása hónapokig tartó munka. A villámtörvény legfeljebb a kaput zárja be. Az már más kérdés, mi van a házban.

Mit lehet számon kérni? Nem azt, hogy a kormány sietett. Azt, hogy nem tette világossá, miért volt elég egy nap, és miért nem lehetett legalább a bizottsági szakaszt rövid határidővel megtartani. Azt, hogy nem mutatta be, milyen jogbiztonsági vizsgálat előzte meg a benyújtást. Azt, hogy nem vállalt utólagos felülvizsgálatot, ha a gyakorlatban gondok jelentkeznek. Ezek arányos, tényszerű elvárások. Nem a kormány legyőzéséről szólnak, hanem a törvény megerősítéséről.

A tisztességes javaslat egyszerű. Ha a sürgősség valódi, a hatálybalépés után következzen gyors, nyilvános utólagos vizsgálat: szakmai meghallgatás, a hatásokról szóló jelentés, és szükség esetén a hibák kijavítása. A kivételes eljárás legyen kivétel, ne módszer. Mondja ki a kormány, hogy ez egyedi eset, és tartsa magát hozzá.

A vagyonkimentés valóban gyors. Az igazi próba viszont nem az, hogy a törvény gyorsan megszületik-e, hanem hogy kiállja-e az időt. Egy napnyi törvényhozás csak akkor éri meg, ha a következő évek is megtartják, amit a hétfő és a kedd megígért.