Tiszta eljárás, tiszta lap? Az elszámoltatás hitelessége a következő hetek vizsgája

Az NVVH előállított és gyanúsítottként kihallgatott valakit, akit az esti órákra a sajtó Orbán Viktor testvéreként azonosított. Ugyanezen a napon új főigazgatót kapott a NIK. A két hír együtt mérce: az elszámoltatás akkor hiteles, ha az eljárás és a kinevezés is átlátható.

Hétfő reggel a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) helyszíni eljárási cselekményt foganatosított, majd előállított egy személyt. A hivatal közleménye szerint őt felbujtóként elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ennyi a hivatalos tényállás. Se több, se kevesebb.

Fontos pontosan fogalmazni, mert ebben a műfajban a pontatlanság nem stílushiba, hanem politikai fegyver. Előállítás történt, gyanúsítotti kihallgatás történt. Elítélés nem történt. Vádemelés sincs a forrásanyagunkban. Az ártatlanság vélelme nem udvariassági forma, hanem a jogállam alapfeltétele, és ez a cikk nem foglal állást a bűnösségről. Nem is tehetne: a nyilvános információk erre nem elégségesek.

A gyanú szerint az előállított politikai kapcsolatára és befolyására hivatkozva, közvetítőn keresztül jogtalan előnyt kért egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég vezetőjétől. Cserébe azt ígérte, hogy a cég visszakerül a kiemelt foglalkoztatók nyilvántartásába. Ez a gyanú. Nem megállapítás, nem ítélet, hanem egy hatóság állítása, amelyet a megfelelő fórumon kell majd bizonyítani vagy cáfolni.

A hivatal senkit nem nevezett meg. Estére mégis biztossá vált a sajtóban, hogy a két szálon futó ügyben Orbán Áron, Orbán Viktor testvére is gyanúsított. A HVG fotóriportere a Gyorskocsi utcai fogda előtt felvételt készített arról, ahogy rendőrautóban odaszállítják. A 24.hu szerint házkutatás volt a fóti házában is. Magyar Péter posztolt a volt kormányfő öccséről, Orbán Viktor pedig, a forrás szavával, árulkodó posztban utalt a testvérére.

Itt érdemes megállni. A név nem a hivatali közleményből derült ki, hanem fotókból és politikai megszólalásokból. Ez a hatalmi logika első tanulsága: a hatóság formálisan diszkrét maradt, a politika viszont azonnal kitöltötte a csendet. Aki a nyilvánosság elé tárta a nevet, annak volt oka rá, és ezt is látnunk kell. A kormányfő posztja nem eljárási cselekmény. Politikai üzenet, bármilyen szándékkal született.

Tegyük fel a régi kérdést: cui prodest? Kinek használ, ha az eljárás tiszta?

Elsősorban a jogállamnak, vagyis mindenkinek. Ha a hivatal bizonyíthatóan szabályosan jár el, a gyanúsított jogai érvényesülnek, az iratok idővel megismerhetők, akkor az ügy a bíróság elé kerülhet, és ott dől el. A kormánynak is használ: az elszámoltatás ígérete csak akkor több kampányszövegnél, ha kiállja a bírói felülvizsgálatot. Aki a hatalmat korábban gyakorolta, annak is az az érdeke, hogy az eljárás kifogástalan legyen. A tiszta eljárás a leghatékonyabb védekezés a politikai üldözés vádja ellen.

És kinek használ, ha nem tiszta? Rövid távon talán senkinek sem látszik ártani. Hosszú távon a vádlottnak, mert az eljárási hibán elbukó ügy ártatlanságot nem bizonyít, csak homályt hagy. A kormánynak, mert a hibás ügy mártírt csinál abból, akit meg akart bírálni. A történelem ismeri ezt a mintát: az elszámoltatás, amely látványra épül, rendre a megtámadott oldalnak ad érveket. A tárgyalótermen kívül lezajlott ítélet ritkán áll meg a tárgyalóteremben.

Most a legerősebb ellenérv, amelyet nem szabad elkerülni. A befolyással üzérkedés lényege éppen az, hogy valaki politikai kapcsolatára hivatkozik. Ha a gyanúsított neve miatt nem vizsgálnák az ügyet, az lenne a valódi hiba, a politikai kapcsolat elleni védőpajzs pedig a legsúlyosabb visszaélés. A jogállam alapelve, hogy a törvény mindenkire egyformán vonatkozik. Aki egy ismert család tagja, annak nem jár kevesebb jog, de több sem. Az óvatosság, amely a névtől való tartózkodásból fakad, éppen az ellenkező irányba torzítana. Ezért a puszta tény, hogy az eljárás egy ilyen nevű személyt érint, nem ok a gyanúra, de nem is lehet ok a mellőzésre.

A kormánnyal szemben azonban nem a gyanakvás a mérce, hanem az átláthatóság. És itt jön a hétfő második hírje. Magyar Péter miniszterelnök november 10-i hatállyal Orosz László Pétert nevezte ki a Nemzeti Információs Központ főigazgatójává. A döntést a miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára hozta, a nemzetbiztonsági törvény 12. paragrafusának első bekezdése szerinti jogkörében. A határozat csak a nevet, a tisztséget és a hatálybalépést rögzíti. Indokolást nem tartalmaz.

Ez önmagában nem szabálytalan. A forrásunk nem állítja, hogy az volna. A kinevezés a jogkör gyakorlása, a közlönyben megjelent. Az sem rendellenes, hogy a köztársasági elnök ugyanezen a napon nemzetbiztonsági dandártábornokká nevezte Oroszt, ahogy Bertalan Tamás ezredest is, Ruff Bálint ellenjegyzésével. A forrás szerint a határozat a vezető személyéről szól, a feladatkör vagy a felügyelet átalakításáról nem rendelkezik. A NIK-et 2022-ben hozták létre, az előző kormány idején Rogán Antal felügyelte, most Ruff Bálint.

Itt a kérdés nem az, hogy mit rejt a kinevezés. Ezt nem tudjuk, és találgatni nem fogunk. A kérdés az, hogy mit magyaráz el a kormány. A titkosszolgálati információk összegyűjtéséért és elemzéséért felelős szerv élére kerülő vezető kiválasztásának szempontjairól a nyilvánosság semmit sem tud. Az indokolás hiánya törvényes lehet, de egy olyan kormánytól, amely az elszámoltatást zászlajára tűzte, többet várhatunk. Aki a korábbi hatalom működését átláthatatlansággal vádolja, annak a saját döntéseinél az átláthatóság a mérce. Ellenvetésként: a nemzetbiztonsági kinevezéseknél a diszkréció gyakran indokolt, és a bizalmi pozíciót a miniszterelnök joggal tölti fel megbízható emberrel. Ez igaz. Éppen ezért kell legalább a szempontokat és a felügyeleti rend változatlanságát vagy változását kimondani.

A két hír összefügg, bár nem ok-okozati kapcsolatban. Az egyik arról szól, hogy a hatalom ellenőrzése alá kerülhet valaki, akinek a neve politikailag súlyos. A másik arról, hogy ki fogja össze a hatalom információs apparátusát. Az elszámoltatás hitelessége e kettő közös metszetén dől el: ki ellenőrzi az ellenőrzőt, és mennyit tudunk meg erről?

Mit érdemes tehát figyelni? Először: kiderül-e a hivatal eljárásának menete, a közleményen túl, amennyiben a törvény ezt lehetővé teszi. Másodszor: marad-e az ügy a jogi síkon, vagy a politikai megszólalások irányítják a közvéleményt. Harmadszor: a kormány hajlandó-e elmondani, mi alapján választott a NIK élére, és kinek lesz felelős.

A jogállami elszámoltatás nem a gyanúsítottak számától hiteles. Attól, hogy a gyanúsított jogai épek maradnak, az ügy bíróság elé kerül, a hatalom pedig megmutatja, hogy a saját lépéseire ugyanazt a mércét alkalmazza. Addig marad a gyanú, az ártatlanság vélelme és a türelem. Utóbbi a legkevésbé népszerű összetevő, pedig ezen múlik minden.