Az asztalnál Washington ül, a sötétben Európa

Witkoff és Kushner csütörtökön Putyinnal, majd Zelenszkijjel egyeztet, miközben Kijevben családok napi 20 órát töltenek áram nélkül. A béke ára és a tél terhe nem ugyanazon a kontinensen oszlik el.

Képzeljünk el egy térképet csütörtökre. Az egyik pont Moszkva: Steve Witkoff és Jared Kushner Vlagyimir Putyinnal ül le. A másik Dublin: ugyanők Volodimir Zelenszkijjel egyeztetnek. A harmadik Kijev: a hetedik emeleten egy anya zseblámpával keresi a gyerekét, mert a lift és a vízpumpa leállt.

Három pont, három világ. Az első kettőt amerikai küldöttek kötik össze. A harmadikat senki sem köti össze semmivel. Ott egyszerűen sötét van.

A BBC beszámolója szerint Kijevben egyes családok naponta akár húsz órára maradnak áram nélkül. Másoknak négy-öt óra jut, szakaszosan: két óra fény után akár nyolc óra sötétség. A hatóságok szerint milliók élete válhat fenntarthatatlanná, ha az ellátás négy óra alá esik. Az áramszünet nem kellemetlenség. Fűtés, víz, közlekedés, távoktatás: mind rajta múlik. A tizenkét éves Kyryll azt mondta, a sötéttel együtt a szórakozás is eltűnik az életükből.

Közben az egyik erőművet hajnali háromkor ballisztikus rakéta találta el, és szinte teljesen lerombolta. Négy óra alatt hétszer szólt a légiriadó. A szerelők negyedóránként-félóránként félbehagyták a munkát. Aki ezt javítja, az közben a saját életét kockáztatja.

Ez a tél valósága. Most nézzük a diplomáciát.

Az abu-dzabi megbeszélések nagy fogolycserével zárultak, de létszámot senki nem mondott. Zelenszkij Dublinba érkezve óvatos reményt fogalmazott meg: 2027 előtt megnyílhat a lehetőség Európa második világháború óta legsúlyosabb háborújának lezárására. Szkeptikus maradt. Azt kéri, hogy az amerikaiak konkrétumokkal jöjjenek vissza Putyintól. Mark Rutte szerint Washington, Kijev és Európa összehangoltan vesz részt a folyamatban.

Az „összehangoltan” szó szép. De nézzük, ki hol ül. Az asztalnál az Egyesült Államok küldöttei vannak. Európát a hírek szerint Kaja Kallas és Antonio Costa képviselheti. Kristen Michal észt kormányfő úgy látja, új különmegbízott nem kell. Ez praktikus álláspont. Egyben beismerés is: Európának nincs saját tárgyalója, csak szószólói.

Itt a különbség a felelősség és a döntés között. A háború következményeit Európa hordozza. A menekültek nálunk laknak, az energiaárak nálunk emelkednek, a határ mentén a mi országaink állnak. A fűtetlen kijevi lakásban pedig európai családok élnek, nem távoli egzotikum. Mégis, a feltételekről Moszkvában és Dublinban amerikaiak beszélnek.

Hogyan kezelne ezt Berlin, Varsó vagy Párizs? Párizs régóta ragaszkodik az európai stratégiai autonómiához, és ezt most próbára tehetné. Varsó a legközelebbi szomszéd, számára minden alku a saját határát is érinti. Berlin pénzt ad, de a politikai súlya kisebb, mint a gazdasági. Mind a három tudja, mit jelentene egy rossz béke. Egyik sem ül az asztalnál.

Most a legerősebb ellenérv, amelyet komolyan kell venni. Lehet, hogy éppen az amerikai befolyás tudja Moszkvát tárgyalásra bírni. Putyin Washingtonnal beszél, mert Washington az egyetlen szereplő, akitől tart vagy akitől valamit akar. Az európai részvétel lassíthatna: huszonhét tagállam, huszonhét álláspont, és minden mondatot egyeztetni kell. Ha az a cél, hogy a tűzszünet minél előbb megszülessen, a kevesebb szereplő hatékonyabb lehet. Ez nem cinizmus, hanem tapasztalat.

Ebben van igazság. De nem a teljes igazság. A gyors béke nem azonos a jó békével. Aki nem ül az asztalnál, az nem alakíthatja a garanciákat, a szankciók feloldásának rendjét, az újjáépítés finanszírozását. Mindezeknek a számláját pedig Európa kapja. Aki fizet, annak szólnia kell. Nem lassítani, hanem biztosítani, hogy a megállapodás tartson. Egy rosszul megkötött alku ugyanis nem tart sokáig, és a következő tél is eljön.

Mit tehet Európa? Először, ha nincs külön megbízott, legyen legalább egységes, előre egyeztetett csomag, amelyet Costa és Kallas az asztalra tehet. Ha Brüsszel csak reagál, soha nem lesz szereplő. Másodszor, az energia. Az európai segítség ne kerüljön vitára a tárgyalások mellett: generátorok, transzformátorok, légvédelem az erőművekhez. Ha Moszkva az erőműveket bombázza, a legjobb európai válasz az, hogy egy-egy erőmű mégis működik. Ez nem szimbólum, hanem diplomáciai érv.

Itt jön Magyarország. Budapest az EU-n belül úgy mozoghat, hogy közvetítő legyen, ne akadály. A Tisza-kormány új helyzetet teremtett: Magyarország nem kell, hogy Brüsszel és Moszkva között lavírozzon. Egyelőre azonban a forrásanyagokban nem látom, hogy a magyar kormány kézzelfogható javaslatot tett volna az európai tárgyalási szerepre vagy az ukrán energiasegélyre. Ez véleményem szerint hiány. Egy közepes méretű, Ukrajnával határos tagállam hangja sokat nyom, ha konkrét: például a magyar villamosenergia-hálózat tapasztalatait, tartalék-kapacitásokat vagy szállítási útvonalakat felajánlja. Ha Varsó ezt megteheti, Budapest is.

Ez nem számonkérés a kormánytól a pillanatnyi hallgatásért, hanem elvárás. Egy új kormánytól éppen az a tisztességes, hogy az első tél előtt kimondja, mit vállal. Magyarország számára a provincializmus ellenszere nem a hangoskodás, hanem a használhatóság. Aki hasznos, azt meghallgatják.

A tanulság egyszerű, és kellemetlen. A diplomáciai mozgástér azé, aki ad is valamit. Washington tárgyal, mert nyomást tud gyakorolni. Európa követ, mert eddig nem tudta eldönteni, mit kér cserébe. Ha Kijevben marad a sötét, a legszebb közös nyilatkozat is üres.

Csütörtökön a térkép három pontján három különböző dolog történik. Moszkvában alkudnak. Dublinban reménykednek. Kijevben várnak a fényre. Európának nem a diplomácia sebességén kellene vitatkoznia. Azon, hogy a harmadik pont ne maradjon sötétben, amíg a másik kettő beszél.