Az önállóság is erősíthette a hatvanas és hetvenes években születettek lelki ellenállását
Az 1960-as és 1970-es években született gyerekek lelki ellenálló képességét, vagyis rezilienciáját részben az erősíthette, hogy gyermekkorukban gyakrabban kellett önállóan boldogulniuk. A családok életét akkoriban a szülők munkahelyi elfoglaltságai, a háztartási feladatok és az eltérő nevelési szokások alakították, ezért sok gyerek több időt töltött felnőttek közvetlen felügyelete nélkül. Egyedül közlekedtek, megszervezték a szabadidejüket, rendezték a társaikkal kialakuló konfliktusokat, és kisebb problémáikra maguk kerestek megoldást.
A tapasztalatok fokozatosan fejleszthették a problémamegoldást, a csalódások elviselését és az érzelmek szabályozását. A pszichológiai értelmezés ezt a folyamatot a „stresszvakcináció” fogalmával is összekapcsolja: a kezelhető nehézségek megtaníthatják a gyereket arra, hogy később nagyobb terhelés esetén is legyenek működő megküzdési stratégiái. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szülői gondoskodás hiánya önmagában előnyös lenne. A lényeg az, hogy a gyerek próbálkozhasson, hibázhasson és tanulhasson, miközben biztonságos, támogató háttér áll mögötte. Ezzel szemben a „helikopterszülőség”, vagyis a folyamatos irányítás és a kudarcok megelőzése megnehezítheti az önállóság kialakulását.
Folytasd az appban — szavazz és szólj hozzá ➔