Nagy verést kapott Andrej Babiš populista kormánypártja a cseh szenátusi választáson
Súlyos vereséget szenvedett Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO a csehországi részleges szenátusi választáson, ahol a megszerezhető 27 mandátum közül egyetlen helyet sem tudott elhódítani. A kormánypárt koalíciós partnerei szintén kudarcot vallottak: sem a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Mozgalom, sem az Autósok Pártja nem jutott be a felsőházba. A 81 tagú cseh Szenátusban kétévente harmadolják meg a képviselői helyeket hatéves ciklusra, a mostani voksoláson pedig a parlamenti ellenzék aratott döntő győzelmet, összesen 22 mandátumot szerezve meg.
A legeredményesebben az ellenzéki Polgármesterek és Függetlenek (STAN) szerepelt, amely tíz mandátumot gyűjtött be, ebből kettőt már az első fordulóban megnyerve. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) hét, a kereszténydemokrata KDU-CSL három, a TOP 09 pedig kettő mandátumot mondhat magáénak, miközben a Kalózpárt elveszítette eddigi egyetlen képviselői helyét. További öt mandátum különböző helyi koalíciókhoz került.
Bár a jogalkotásban a parlament alsóháza a meghatározó, a felsőház kulcsszerepet játszik az alkotmánymódosítások elfogadásában és az Alkotmánybíróság bíráinak jóváhagyásában. A választás az első komoly politikai erőpróba volt Andrej Babiš számára azóta, hogy a 2025 októberi parlamenti választáson aratott fölényes győzelmével visszatért a kormányfői székbe.